Kultúra

A Hajnali láz zenéje nyerte a fődíjat a filmzenék nemzetközi fesztiválján

A Gárdos Péter filmjének zenéjét szerző Pacsay Attila vehette át a rangos elismerést az olaszországi seregszemlén.

Pacsay Attila nyerte a Violetta d’Oro (Arany Ibolya) elnevezésű fődíjat a Hajnali láz zenéjéért az olaszországi Parmában megrendezett filmzenei fesztiválon. A 31 filmet felvonultató seregszemlén Gárdos Péter filmje a fődíj mellett Seregi László munkája elismeréseként az operatőri díjat is elnyerte. A díjakat Pacsay Attila vette át Parmában.

Gárdos Péter a Hajnali lázban szülei találkozásának és minden akadályt legyőző szerelmének igaz történetét dolgozta fel, kettejük ötven év után előkerült levelezése alapján. A második világháború utáni Svédországban játszódó romantikus film a borzalmakon is túljutni képes, szenvedélyes élni-akarás megható példázata. A produkció főszerepeit Schruff Milán és Piti Emőke alakítják, az idős édesanyát pedig Izrael egyik vezető színésznője, Gila Almagor kelti életre.

A film alapjául szolgáló azonos című, először 2010-ben megjelent regényt a világ legfontosabb könyvkiadói is felfedezték, és már harminc nyelvre lefordították. Seregi László operatőr, Pacsay Attila zeneszerző és Horgas Péter látványtervező volt Gárdos alkotótársa a film elkészítése során.

Pacsay Attila filmzenéjét ítélték a legjobbnak Parmában. Fotó: Székely Lilla Flóra / Filmtett
Pacsay Attila filmzenéjét ítélték a legjobbnak Parmában. Fotó: Székely Lilla Flóra / Filmtett

A film tavasszal elnyerte a legjobb dráma díját a Cinequest filmfesztiválon a kaliforniai San Joséban, majd a Los Angeles-i zsidó filmfesztivál közönségdíját kapta meg dráma kategóriában. Nemrég pedig a legjobb rendező díját érdemelte ki a Várnában megrendezett Love is Folly (A szerelem bolondság) című nemzetközi szerelmesfilm-mustrán.

Pacsay Attila nemzetközileg jegyzett zeneszerző kezdetben animációs filmekhez írt zenét, többek között az Oscar-jelölt Maestro című magyar alkotáshoz. Első amerikai mozifilm-felkérését a Six Dance Lessons in Six Weeks (Hat hét, hat tánc) című film zenéjének és betétdalainak elkészítésére 2013-ban kapta meg. A Broadway-siker feldolgozásának főszerepében a legendás amerikai filmcsillag, Gena Rowlands szerepelt, operatőre Zsigmond Vilmos volt.

Pacsay Kertész Mihály korai némafilmjéhez, A tolonchoz egy évszázaddal a film elkészültét követően komponált új zenei kíséretet 2014-ben – írták a közleményben.

Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap via MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik