Kultúra

Végig ott volt az orrunk előtt a 90 évig elveszettnek hitt Vaszary-festmény

Az alkotás után kutató művészettörténész egy másik festménynek is nyomára akadt.

Több évtized után derült ki, hogy Vaszary János elveszettnek hitt, „Halászat a Balatonon” című képe mindvégig Tihanyban volt, ahol az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének falán lógott.

Virág Judit művészettörténész az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy Vaszary Klebelsberg Kunó felkérésére több festményt is készített az 1927-ben létrejött Tihanyi Biológiai Intézet számára. A „Halászat a Balatonon” című képből több változat, előtanulmány is készült, köztük két kétméteres pannó. Az egyiket a Nemzeti Galériában őrzik, míg a másik hollétéről eddig nem tudtak.

Virág Judit a tihanyi intézetben tett látogatásakor szembesült azzal, hogy az elveszettnek hitt kép végig ott volt az intézet falán, és most is megtekinthető.

Elmondta azt is, hogy amikor a „Halászat a Balatonon” után kutatott, olyan információ birtokába jutott, hogy a magyar modernizmus egyik legérdekesebb, nyolcméteres festménye, Vaszary „Víz alatti világ” című pannója az eddigi hiedelmekkel szemben átvészelte a második világháborút, és most is Magyarországon lehet. Egy olyan levelezésre hívták fel a figyelmét, amit a keszthelyi múzeum irattárában őriznek, és amiből kiderült, hogy a festmény a második világháború alatt is a kutatóintézetben maradt.

A művészettörténész szerint további feljegyzések, leiratok és látogatói bejegyzések bizonyítják, hogy a festményt 1949-ben a keszthelyi Balatoni Múzeumban kiállították, de kommunista ifjú munkások nekimentek, mert nagyon szürreálisnak tartották. Bényi László festőművész, miniszteri titkár ennek hatására levetette a múzeum faláról a festményt, amit levéltári dokumentumok szerint tíz évvel később adtak át a tihanyi intézet egyik kutatójának. Azóta nem lehetett hallani a festményről, de annak ma is Magyarországon kell lennie, mert az 1960-as években már nem volt szokás képeket megsemmisíteni – mondta Virág Judit. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik