Kultúra

Rosszul lettek a nézők a kannibálhorrortól, mentőt kellett hívni

Most zajlik az idei Torontói Nemzetközi Filmfesztivál, a TIFF, és hatásai, mondhatni, maradandóak, ennek pedig a mintegy négyszáz filmet tartalmazó felhozatal mellett egy meglehetősen intenzív hatást keltő mozi is az okozója. Értve az intenzív hatás alatt azt, hogy egészen konkrétan orvosi segítségre volt szükség a vetítés kapcsán, derül ki a Hollywood Reporter beszámolójából.

A Raw (Nyers) című új kannibálhorror éjféli vetítésén kellett mentőt hívni: több néző elájult a látottaktól. Julia Ducournau új filmjéről van szó, amely a tizenhat éves Justine történetét meséli el, aki, a családi hagyományt követve bekerül az állatorvosi szakra. Justine szigorúan vegetáriánus, így még a szokottnál is jobban megviseli, hogy az egyetem beteges beavatási rituáléja részeként meg kell ennie egy nyuszi nyers máját. Ráadásul az eset hatására egyre több és többféle húsra lesz éhes – innen alighanem ki tudja mindenki következtetni, hogy nagyjából miről is szól majd a film.

raw_still_1_h_2016

A Raw-nak egyébként nem ez a premierje: Cannes-ban már bemutatták, sőt, meg is nyerte a FIPRESCI díjat – amit tavaly, ugyebár, a mi Saul fiánk hozott el. A cannes-i közönséget, úgy tűnik, keményebb fából faragták, ott ugyanis nem történt hasonló eset. A filmet – ájulások ide vagy oda – fogják még vetíteni több filmfesztiválon, illetve az Államokban mozis forgalmazásba is kerül majd.

Forrás: The Hollywood Reporter

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik