Kultúra

Egészen fura arcok járnak a világ legjobb egyetemére

iPhonejuk van és szüzek, ráadásul valamiféle liberális emberek. Ők lesznek Amerika és a világ következő vezetői, ők a Harvard legújabb diákjai.

Roosevelt, Kennedy, Kissinger, Obama, Bill Gates, Zuckerberg. Csak néhány név, hogy kik voltak eddig a Harvard diákjai.

Az idén felvettek között is megcsinálták a szokott kutatást, és kiderült, hogy az utóbbi évekkel összehasonlítva most a legalacsonyabb (56 százalék) a fehérbőrű hallgatók aránya.

A következő legnagyobb csoport az ázsiaiak, majd a hispánoamerikaiak, végül a színes bőrű hallgatók.

A diákok 16 százaléka olyan családból jön, ahol az éves jövedelem meghaladja a félmillió dollárt, ráadásul ezeknek a gazdag családoknak a kétharmadában találni olyat, aki korábban a Harvardon végzett.

A meglepő az, hogy azokban a családokban is nagyjából ugyanekkora arányt mértek, ahol az éves jövedelem nem haladja meg a negyvenezer dollárt.

Trump kontra Clinton

Az idei évfolyam politikai orientációja meglehetősen egysíkú, a legtöbben a „valamilyen liberálist” ikszelték be, csak a mormon hallgatók mondták azt nagy számban, hogy konzervatívak.

A közelgő elnökválasztás okán a politikai szimpátiára is rákérdeztek, Hillary Clinton a harvardi gólyák körében földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, még a magukat republikánusnak mondott hallgatók között is alulmaradt Donald Trump, akinek a zsidó hallgatók körében a legalacsonyabb a támogatottsága.

A zsidó hallgatók kétharmada egyébként szűz, ötből kettő pedig alkoholt sem fogyaszt.

A szüzességre visszatérve, egyébként a muszlimok és a mormonok között még így is magasabb azok aránya, akik szexuális kapcsolat megléte nélkül kezdik az egyetemet.

Fű és Apple

Az új diákok negyede kannabisz fogyasztó, a keménydrogok használata pedig a magániskolákból érkezők között a legmagasabb.

A cigarettázás azonban drasztikusan visszaszorult, a férfiak körében majdnem teljesen eltűnt erre az évre. Néhány éve még minden ötödik új harvardos dohányzott.

Az Apple dominál a tech cuccok között, a diákok 80 százaléka iPhonet használ, azon pedig egyre inkább a Snapchatet használják, egyre kevésbé a Twittert, a Facebook azonban legyőzhetetlennek tűnik, a gólyák 96 százalékának van fiókja.

(BBC, Harvard Crimson)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik