Az üzbég-kazah határon fekvő Aral-tó 1960-ban még a világ negyedik legnagyobb tavának számított, néhány év múlva viszont akár a Balaton is megelőzheti majd.
Az egykor óriási víztömegbe érkező folyókat, az Amu-darját és a Szir-darját a környéken élők az elmúlt ötven évben egyre inkább a környező rizs- és gyapotföldek öntözésére kezdték használni, a klímaváltozás hatásai pedig még tovább rontottak az Aral túlélési esélyein, így az előbb két részre szakadt, majd tovább aprózódott. Ma a fenti két folyó egyike sem éri el a tó mai területét, így annak táplálása közel maradéktalanul megszűnt.
A tó 2004-re vízmennyiségének kilencven százalékát elvesztette, sőt, 1961 óta a vízszint évente fél méterrel csökken. A 2000 óta történt változásokra az alábbi műholdképsorozat tökéletesen rámutat:
Ennek köszönhetően az egykori parti városok is több tucat kilométerre kerültek a víztől, a halak pedig egyszerűen jórészt eltűntek. A tó körül ma megfeneklett, rozsdás halász- és teherhajók százai várják a sorsukat.
A helyzet az elmúlt években egyébként javult, hiszen 2005-ben a kazahok egy gáttal meg tudták emelni a vízszintet az északi medencében, de az üzbégek a pénztelenség miatt nem igazán reménykedhetnek hasonlóban.
