Kultúra

Naomi Wattsot egy kissrác szelleme terrorizálja a Shut In trailerében

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

kultúrás hírvadász. 2016. 09. 10. 16:50

A színésznőt A szoba című drámában nagyot alakító Jacob Tremblay fogja kikészíteni a félelmetesnek ígérkező thrillerben.

A kétszeres Oscar-jelölt Naomi Watts színésznőről elsősorban nem is A kör-filmek, hanem a King Kong óta tudjuk, hogy remekül tud sikítani, amely képességét a Farren Blackburn rendezésében készülő Shut In című horrorba hajló thrillerben fogja ismét csúcsra járatni – derül ki a lejjebb látható előzetesből. A parának tűnő produkciónak a trailer mellett immáron plakátja is, mely amilyen egyszerű, olyan jól summázza a film koncepcióját.

EuropaCorp

A Shut In elsődlegesen a megözvegyült gyermekpszichológus, Mary Portman (Watts) története, aki békésen gondozgatja otthonában a férje életét követelő autóbaleset következtében teljesen élettelené vált fiát. Miután nagyon hiányzik neki, hogy valaki élettel teli is legyen a közelében, befogadja az anya nélkül maradt Tomot (a tehetségét már A szobában is megcsillantó Jacob Tremblay), aki azonban kezdettől fogva meglehetősen szenvtelenül viselkedik vele. Mikor aztán beüt a tél, egy hóvihar kellős közepén Tom megszökik Mary házából és mivel napokon át sehol sem találják, ezért végül halottnak nyilvánítják. Mary eztán teljesen elkeseredik, mert felelősnek érzi magát a fiú haláláért. Azonban összeomlani már nem marad ideje, ugyanis Tom látszólag visszatér a halálból, hogy idegileg kicsinálja a nőt, akinek persze senki nem hiszi el, hogy egy kísértet zaklatja.

A Naomi Watts filmbeli fiát, Stevent alakító és sokaknak talán a Netflix-féle misztikus Stranger Thingsből ismerős Charlie Heaton mellett Oliver Platt és Crystal Balint mellékszereplésével készülő Shut In november 11-én fog debütálni az amerikai mozikban.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.