Kultúra

Drakula gróf is színpadra lép a Nemzeti Táncszínház új évadában

Új bemutatókkal indítja az évadot a táncszínház, amely a Drakula utolsó tánca és a Jászok című előadást is a fővárosba hozza.

A Szegedi Kortárs Balett új, A munka gyümölcse című  produkciójában a következő nemzedék táncalkotói mutatkoznak be szeptember 21-én a Nemzeti Színházban. A 25 éves Budapest Táncszínház pedig Sághy Alexandra első, egész estés koreográfiáját mutatja be szeptember 29-én a Mom Kulturális Központban. A Balance – Off Balance című produkció az egyensúly és egyensúlyvesztés örök kérdését boncolgatja – olvasható a Nemzeti Táncszínház ismertetőjében.

A Jászok című előadás alkotóinak, Mihályi Gábornak és Melis Lászlónak a célja az volt, hogy bemutassa a jász nép összetett és izgalmas történetét, valamint a tánc, a zene, a költészet és a vizuális művészet segítségével szóljon azokról az egyetemes emberi értékekről, amelyek szellemében nem csak a jászok, hanem minden ember létezni szeretne a világban.

Az előadás szeptember 14-én érkezik a MÜPA Fesztivál Színházába. A produkcióban közreműködik a Magyar Állami Népi Együttes, a Jászság Népi Együttes, a Hírvivők Ensemble, Pál István Szalonna és bandája, valamint a Jászok Vegyeskar.

A Jászok című történelmi dal – és táncjáték is Budapestre érkezik. Fotó: Nemzeti Táncszínház
A Jászok című történelmi dal – és táncjáték is Budapestre érkezik. Fotó: Nemzeti Táncszínház

Ugyancsak a fővárosba érkezik szeptemberben a Szegedi Szabadtéri Játékokon debütált Drakula utolsó tánca is, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában. A klasszikus Drakula történettől eltérően, ez a produkció egy erdélyi falu magyarok és románok lakta vidékén játszódik, ahova furcsa vándormutatványosok érkeznek. A környéken félelem tölti el az embereket a vérszomjas vámpírról szóló hírek hallatán. Az öreg és örökké kiéhezett vérszívó vámpír fiatal nők friss vérétől nyer mindig új energiát, és válik maga is fiatallá, legalábbis ideig-óráig.

Drakula gróf történetét az erdélyi népzene csodálatos világa, az Erdélyben élő népek táncainak gazdag és egyedülálló virtuozitása teszi varázslatos élménnyé. A Zsuráfszky Zoltán rendezte és koreografálta előadást szeptember 30-án nézhetik meg az érdeklődők a Müpában.

A Nemzeti Táncszínház harmadik olyan évadát kezdi idén, amikor táncelőadásait különböző helyszíneken mutatja be. Ebben az évadban a meglévő alternatív játszóhelyek mellett – Müpa, MOM Kulturális Központ, Várkert Bazár, Hagyományok Háza, Marczi Közösségi Tér -, a Millenáris parkba, a Nemzeti Színházba, valamint a Zeneakadémia impozáns épületébe is várja nézőit.

Forrás: Nemzeti Táncszínház via MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik