Kultúra

A pénznél sokkal jobban motivál a pizza

Szombat van, hétvége. Gondoljon vissza a munkával töltött hétköznapokra. Hányszor dicsérte meg a főnöke? Én csak azért nem írom le a pontos számot, mert előfordulhat, hogy irigykedésben törnek ki ezt az írást a főnököm is olvasni fogja.

Most pedig tegyük fel, hogy hétfőn, mielőtt elkezd dolgozni, kap egy üzenetet, amiben a főnöke megkéri, válasszon három jutalmazási forma közül.

  • pénzbeli bónusz a nap végén,
  • szóbeli dicséret vagy
  • kupon egy ingyen pizzára.

Nem kell sokat gondolkodni a válaszon, a legtöbben kapásból a pénzt választanák, de Dan Ariely, a Duke Egyetem pszichológus professzora egy egyszerű kísérlettel a legújabb könyvében bebizonyította, hogy nem is így működünk.

A könyvében leírt kísérlet szerint egy héten keresztül négy csoportra osztották az Intel egyik izraeli gyárának munkásait. A teljesítménynövekedés vagy –romlás elég egzakt módon mérhető egy ilyen gyárban, számítógépes chipeket kellett összeszerelni.

Az első csoport – ha jól dolgozott –egy „Szép volt” szövegű üzenetet kaphatott a főnöktől a nap végén, a másik 30 dollárt (nagyjából 8500 forintot), a harmadik egy kupont a pizzára, a negyedik semmit, ők voltak a kontroll.

A munkások elkezdtek dolgozni, a kutató is, figyelte őket, hogyan változik a motiváció hatására a munkakedv.

A hét elején még a pizza bizonyult a legjobbnak, ez a csoport a kontrollcsoporthoz képest eleinte 6,7 százalékkal volt hatékonyabb. Nem sokkal lemaradva következett a jutalmazó üzenet, a pénz 4,9 százalékon állt.

A hét végére változás állt be, a pénzzel jutalmazható csoport elkezdett rosszabbul termelni, -13,2 százalékot teljesítettek, a pizza visszacsúszott a második helyre és kiderült, hogy

legjobban úgy motiválhatjuk dolgozóinkat, ha megdicsérjük őket.

A kutató szerint az eredmény nem meglepő, a megbecsültség érzete sokkal fontosabb a materiális javaknál.

De az is látszik, hogy a pénznél jobb motivátor az, ha veszünk valamit ezen a pénzen (pizza, még ha harminc dolláron több pizzát is tudunk venni), sőt, Ariely azt tervezte, az ételt házhoz szállítják, hogy a család is láthassa, mennyire megbecsülik a dolgozót a munkahelyén.

A megállapítás a dicséretről nem új, 2011-ben a London School of Economics egy ötven tanulmányból álló kötet végén arra jutott, hogy az alkalmazottak keményebben dolgoznak, ha úgy érzik – és éreztetik velük –, megbecsülik őket.

(New York Magazine, Esquire)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik