Budapest, 2013. január 10.
Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas színész, rendezõ, a Nemzeti Színház igazgatója érkezik az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) épületéhez 2013. január 10-én.
MTI Fotó: Földi Imre
Kultúra

A II. Edwardot állítja színpadra Alföldi Róbert

24.hu
24.hu

2016. 08. 30. 13:15

Októberben lesz a premier a BMC-ben.
Korábban a témában:

Alföldi Róbert rendezésében mutatják be Christopher Marlowe II. Edward című drámáját október 7-én, a Budapest Music Centerben. A premierre a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében kerül sor.

A darabot hat alkalommal tűzik műsorra a BMC-ben, de novembertől is meg lehet nézni az Átrium Film-Színházban. A főszerepet Fekete Ernő alakítja.

Alföldi Róbert a produkció sajtótájékoztatóján elmondta: a darab a magánügy és közügy keveredését, a hatalom kérdését vizsgálja. Rosta Mária producer pedig arról beszélt, hogy sok közös produkciót tervez Alföldivel, a következő másfél évben négy munkájuk lesz.

A darabot Forgách András fordításában adják elő és élő zenével játsszák, amelyet Gőz László zenei vezető állított össze. A díszletet és a jelmezeket Tihanyi Ildi tervezte.

MTI

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind