Kultúra

Három magyar film is helyet kapott a 21. század legjobbjai között

A BBC exkluzív listáján az Oscar-díjas Saul fia mellett Tarr Béla két alkotása is szerepel.

Váratlanul gondoltak egyet a BBC illetékesei és 36 ország mintegy 177 kritikusának közreműködésével a közelmúltban megszavaztatták az új évezred 100 legjobb filmjét, amelynek listáját a mai napon közzé is tették a brit hírközlőtársaság honlapján.

A rendhagyó listát némiképp meglepetésre a David Lynch utolsó nagy alkotásaként számon tartott Mulholland Drive nyerte, azonban számunkra nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a TOP 100-ban három magyar produkció is helyet kapott. Ezek a Nemes Jeles László rendezte, idén Arany Glóbusszal és Oscar-díjjal kitüntetett Saul fia (34.), továbbá Tarr Béla két filmje: a 2001-ben a Berlinálén díjazott Werckmeister harmóniák (56.) és a 2011-es Berlinálén két elismerést, köztük az Ezüst Medvét is begyűjtő A torinói ló (63.)

A 21. század legjobb filmjei a BBC szerint:

1. Mulholland Drive – A sötétség útja (David Lynch)
2. Szerelemre hangolva (Wong Kar-Wai)
3. Vérző olaj (Paul Thomas Anderson)
4. Chihiro Szellemországban (Mijazaki Hajao)
5. Sráckor (Richard Linklater)
6. Egy makulátlan elme örök ragyogása (Michel Gondry)
7. Az élet fája (Terrence Malick)
8. Családi kötelékek (Edward Yang)
9. Nader és Simin – Egy elválás története (Asghar Farhadi)
10. Nem vénnek való vidék (Joel és Ethan Coen)
34. Saul fia (Nemes Jeles László)
56. Werckmeister harmóniák (Tarr Béla)
63. A torinói ló (Tarr Béla)

A BBC listáján számos közönségfilmet is felfedezhetünk, így pl. a Mad Max: A harag útja (19.), a Social Network – A közösségi háló (27.), a WALL-E (29.), az A sötét lovag (33.), az Agymanók (41.), az Eredet (51.) és a Moulin Rouge (53.) is bekerült a 100-as elitbe.

Az új évezred 100 legjobb filmjének toplistáját ide kattintva lehet böngészgetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik