A close up view of an Arges Type HG-84 fragmentation grenade found by US Army (USA) Soldiers assigned to Bravo Company, 3-505th Infantry Battalion, 82nd Airborne Division, during a Sensitive Site Exploration mission conducted in a local village located outside Khowst, Afghanistan, during Exercise Alamo Sweep.
Kultúra

Kézigránáttal támadtak a magyar politikusra

Nagy József
Nagy József

újságíró. 2016. 08. 21. 09:00

Plusz volt ott egy háromágú vasvilla és egy medvebőr. Brutális Matiné Dragomán Györggyel.
Korábban a témában:

A fák közül hangos reccsenés hallatszott, Fábián önkéntelenül odakapta a fejét, a törzsek között villant valami, megmozdult egy árnyék, Fábián egy pillanatig azt gondolta, hogy csak egy újabb elejtett állat emelkedett fel, de a fák közül kiváló bundás alak egyáltalán nem volt állatszerű, ahogy az irtás szélére lépve megtorpant és két lábra emelkedve elbődült, mégis egészen olyan volt, mintha egy sebesült medve. Fábián hátrált egy lépést, a kiáltás artikulálatlan volt, de nagyon is emberi, ahogy a bundás alak felemelkedett, Fábián látta, hogy vívómaszk van a fején, akkor már tudta, hogy csak Német lehet az, a medvebőrt a hátához és karjához rögzítő spárgákat is látta már, azt is, ahogy a spárgák hurkásan a kopott medvebőrbe és a zöld pulóverbe vágnak, az őzkoponyára gondolt, a fekete betűk szénporára.

Német újra elkiáltotta magát, Fábián tudta, hogy a vívó­ maszk sodronya torzítja érthetetlenné az elüvöltött szavakat, a kiáltás közben Német feje körbefordult, végignézett az irtáson, aztán elindult, előredőlve, szinte négykézlábra ereszkedve kezdett rohanni a kormányzó felé, többször megbotlott, de egyszer sem esett el, görnyedten kerülgette a tetemeket és a kiásott tuskók nyomait.

A kormányzó is meghallotta Német kiáltását, felegyenesedett, hátrafordult, de akkor Német már ugrott is, hosszan elnyúlva úszott a levegőben a kormányzó felé, Fábián látta, hogy valami villan a kezében, ahogy előrántja a bundája alól, nem vívótőr volt, és nem is kés, valamilyen többágú, hegyes szerszám, megpördült Német ujjai között, Német ugrás közben újra elkiáltotta magát, harmadszorra is ugyanazt ismételte meg, és Fábián harmadszorra, ha nem is pontosan, de végre megértette, tudta már, hogy Német kiáltása nem káromkodás, és nem is fenyegetés, hanem inkább eszelős magyarázat, hiszen vagy azt üvölti, hogy: – A gyermekemért! – vagy azt, hogy: – A gyermekeimért! – mindegy is, csak az számít, hogy ezektől az artikulálatlanul és fájdalmasan kimondott szavaktól értelmet kapjanak a mozdulatai, értelmet nyerjen a rohanás, az ugrás, a döfés, bosszúvággyá érhessen a puszta indulat.

Német karja hátrahúzódott, Fábián most már tisztán látta, hogy egy háromágú vasvilla fejét tartja a kezében, azzal pró­bál a kormányzó felé döfni úgy, hogy az ugrás lendülete is hozzáadódjon a döfés erejéhez, a kormányzó is mozdult már, féloldalasan Német irányába vetette magát, a két test egymásnak csapódott, hallatszott, hogy egyikük felkiált, oldalra dőlve a tetemek közé zuhantak, egy pillanatra eltűntek Fábián szeme elől, aztán egymásba kapaszkodva feltérdeltek, a kormányzó egyik kezével Német vasvillát fogó kezének csuklóját markolta, a másikkal a vívómaszk alá nyúlva Német nyakát szorongatta, hallatszott, hogy mindketten morognak, Német döfni próbált, közben igyekezett lefejteni a nyakáról a kormányzó kezét.

Ghiárfás sziszegve lehajolt, felemelte az egyik puskát, két patront nyomott a csőbe:

– Közel kell mennie, sörét van benne! – kiáltotta, Fábián felé dobta a fegyvert.

Fábián két kézzel kapta el a puskát, már a súlyáról érezte, hogy nem a saját fegyvere, hanem a kormányzó egyik puskája, a dulakodó alakok felé lépett, még nem emelte fel a fegyvert.

A kormányzó talpra állt, felrántotta Németet, térddel egymás után kétszer hasba rúgta, Német felnyögött, a harmadik rúgást már sikerült combbal kivédenie, elengedte a kormányzó szorongató kezét, alkarjával olyan erősen ütötte meg belülről a kormányzó könyökének hajlatát, hogy a kormányzó keze lecsúszott a nyakáról, Német az ütés ívét folytatva kinyúlt, megragadta a kormányzó vállát, maga felé rántotta a kormányzó fejét, felsőteste derékból hátra hajolt, aztán vívómaszkos homlokával a kormányzó arcába fejelt, roppanás hallatszott, a kormányzó teste egy villanásnyira megmerevedett, Német hördült egyet, újra hátrahúzta a fejét, Fábián látta, hogy a kormányzó orráról leesett a szemüveg, Német másodszor is fejelni akart, a kormányzó elvicsorodott, hirtelen kinyújtotta a karját, még mielőtt Német lendületet vehetett volna, a vívómaszk sodronyának feszítette a tenyerét. – Nem a tiéd a medvék ereje! – kiáltotta, mélyen beszívta a levegőt, az arca kivörösödött, Német térde mögé rúgott, Német lába megroggyant, térdre zökkent, a kormányzó egyre hátrébb feszítette Német fejét, a sisak torokvédője alól kivillant Német nyakának fehér bőre, a kormányzó egészen föléje tornyosult már, látszott, hogy lüktetve kidagadnak a homlokán az erek, szorításában Német vasvillát tartó keze is lassan fordulni kezdett, a villa rozsdás ágainak hegye már a föld felé nézett, Német szabad kezével többször a kormányzó gyomorszájába vágott, de a kormányzó pocakja felfogta az ütések erejét, nem görnyedt össze, még csak meg sem ingott, fújtatva tovább csavarta Német csuklóját:

– Most is gyenge vagy, ahogy akkor is gyenge voltál – mondta, a villa ágainak hegye már Német torka irányába nézett, Fábián látta, hogy Német teste megvonaglik a kopott medvebőr alatt, még közelebb lépett, érezte már a medvebőr állottan zsíros szagát, lassan derékmagasságba emelte a puska csövét, a kormányzó vörösre torzult arcára nézett, Német sisakjának sodronya fé­mesen csillogott a kormányzó ujjai között, Fábián elképzelte, hogy a sodrony milyen hidegen és érdesen nyomódhat Német arcának és homlokának, talán a bőrét is felsérti, Német sápadt tekintete jutott eszébe, az, ahogy Német teste a testének feszült, a lőpor szagára gondolt, a puska rúgásának erejére, tudta, ha Német ereje elfogy, akkor a kormányzó biztosan döfni fog, talán csak pillanatok vannak már hátra, az ujja megtalálta a ravaszt, érezte, hogy jeges hidegség önti el a torkát és a tüdejét, a földbe taposott csúszós kéregdarabra gondolt, arra, hogy nincs különbség élet és élet között, ahogy bűn nincsen, éppen úgy bosszú sincsen, semmi sem számít és bármi megtörténhet.

A földre nézett, a sárban meglátta a kormányzó törött, repedt lencséjű szemüvegét, amikor újra felemelte a fejét már tudta, hogy mégsem fogja meghúzni a ravaszt.

Triumphant farmer hoisting pitchfork
Fotó: Thinkstock

Német megint megvonaglott, hirtelen a bundája alá nyúlt, aztán ahogy újra gyomorszájon vágta a kormányzót, látszott, hogy valami van a kezében, már nem csak puszta kézzel üt, Fábián először azt hitte, hogy egy bokszer az, Német még egyszer ütött, a második ütés erejétől a kormányzó végre megroggyant, elengedte Német sisakját, Német ismét a kormányzó gyomrába vágott, a kormányzó elvesztette az egyensúlyát, teljes súlyával Német villát tartó csuklójára nehezedett, a vasvilla a földbe fúródott, a kormányzó keze lecsúszott Német csuklójáról, Fábián akkor már látta, hogy nem bokszer van Német kezében, hanem egy zöld tojásgránátot szorongat az öklében, mind a háromszor azzal ütött.

A gránátban még benne volt a biztosítószeg, a fémgyűrű csörrenéseinek hangja élesen és tisztán hallatszott, Fábián hátrált egy lépést, a robbanás színtelen villanására gondolt, a lökéshullám forró szelére.

Német felmordult, hasba rúgta a kormányzót, Fábián csak most vette észre, hogy Német mezítláb van. A kormányzó fél térden állva összegörnyedt, mintha öklendezett volna, a gyomrára szorította a tenyerét. Német felemelte a gránátot: – Meghalsz! – mondta, a biztosítószeg gyűrűjébe dugta a hüvelykujját. A kormányzó felnézett, meglátta a gránátot, felugrott, két kézzel elkapta Német gránátot szorító kezét, ujjaik összefonódtak, Fábián látta, hogy az erőlködéstől kifehéredett ujjak egymásnak feszülnek, a kormányzó lassan kifeszítette Német hüvelykjét a biztosító gyűrűből, aztán csak álltak, egymással szemben, mozdulatlanul, kétkezes kézfogásba forrva, fújtatva szorították a gránátot és egymás gránátot szorongató ujjait, hallatszott, hogy meg-megroppannak az ízületeik.

A kormányzó mélyet lélegzett, körözött egyet a fejével, mintha a nyakát akarta volna kilazítani. – Azt hiszed, elpusztíthatsz? – kérdezte közben, aztán hirtelen előrehajolt, arccal a gránát fölé, Fábián azt hitte, hogy meg fogja harapni Német kezét, de kormányzó a biztosítószeg gyűrűjét kapta a fogai közé, egy heves mozdulattal hátrarántotta a fejét, kihúzta a gránátból a biztosítószeget, ahogy vadul megrázta a fejét, megmozdultak csapzott hajtincsei, látszott, hogy szerteszét szállnak izzadságának cseppjei.

Fábián hallotta a biztosítószeg kattanását, ahogy a kormányzó megrázta a fejét, a fémszeg a fogainak koccant, Német felhorkant, a kormányzó nem engedte el a gránátot, Német kezét sem engedte el, a légzése felgyorsult, lehunyta a szemét, a sodrony mögül hallatszott, hogy Német is kapkodva szedi a levegőt, Fábián izmai megfeszültek, tudta, vetődni kellene, a puskát elhajítva beugrani a tetemek közé, a halott hús fedezékéből várni a robbanást, nem mozdult, a gránátot nézte,  a hornyokat, amelyek mentén majd repeszekre robban a fém, nem tudta megítélni, hogy mennyi idő telhetett el, és azt sem, hogy mennyi lehet még hátra, úgy érezte, mézsűrűségűvé kocsonyásodik körülötte a levegő, tudta, ezt már csak a robbanás örvénylő vákuuma szakíthatja fel, addig már semmi sem mozdulhat, semmi sem történhet.

Senki sem mozdult, Fábián látta, hogy a kormányzó orrlyukaiból kiálló szőrszálak megrebbennek, ahogy kifújja és beszívja a levegőt, egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, a gránát még mindig nem robbant fel, egy verítékcsík lassan végigfolyt a kormányzó arcán, az állán, a nyakán, Fábián tudta, hogy ha akarná, akkor sem tudná már lehunyni a szemét, most már látni fogja, most már mindjárt látni fogja, újabb verítékcsepp folyt végig a kormányzó arcán, most már meg kell történnie, mindjárt, a kormányzó újra beszívta és kifújta a levegőt, újra és újra és újra, és akkor hallatszott, hogy Német felnyikkan a sodrony mögött, és Német egész testében megremegett, és a kormányzó szemhéja is megrebbent, és Fábián látta, hogy kinyitja a szemét, és azt is látta, ahogy a biztosítószeggel a fogai között elmosolyodik, és akkor már biztosan tudta, hogy a gránát nem fog felrobbanni.

A kormányzó megint körözött egyet a fejével, a nyakcsigolyája megroppant, a földre köpte a biztosítószeget: – Én nem halhatok meg – mondta, megrándult a szája, elfintorodott, kivette Német kezéből a gránátot.

Német feje előrebillent, két karja erőtlenül a combja mellé hullt, úgy állt ott, reszketve és imbolyogva. A kormányzó fél kézzel kinyúlt, levette Német fejéről a sisakot, Német piszkos arcbőrén fehér csíkokként látszottak a könnycseppek nyomai. – Még mindig gyáva vagy – a kormányzó beletette a sisakba a gránátot, a tenyerével szétkente Német arcán a könnyeket, aztán a kabátjába törölte a tenyerét. Fábiánra nézett, a puskájára Fábián kezében: – Nem kértem segítséget – mondta, Fábiánhoz lépett, odaadta neki a vívómaszkot a gránáttal. – Meg kellett volna húznia a ravaszt. Nem lesz több ilyen esélye – mondta, kivette Fábián kezéből a puskát. Leguggolt, felemelte a földről a törött szemüveget, a műanyag keret a nyeregnél törött el, az egyik lencse vízszintesen elrepedt, a másik lencse sértetlen maradt. A kormányzó a hóna alá vette a puskát, a kabátja ujjával letörölte a szemüvegről a sarat, összeillesztette a két darabot: – Szigetelőszalaggal még össze lehet majd fogni – mondta. – Majd Bebe megcsinálja.

Német még mindig ugyanúgy állt, az egyik spárga valamikor dulakodás közben elszakadhatott, mert lecsúszott a karjáról és a válláról a medvebőr, a dereka köré kötött spárga tartotta csak, a bőr a háta mögött jó darabon a földre lógott.

A kormányzó fél kézzel a gyomrát masszírozta, böffentett egyet, a puska csövével Németre mutatott: – Nem hasonlítunk egymásra – mondta. – Persze a bátyám nem volt mindig ilyen – legyintett –, nem először csinálja. De én mindig megbocsátok neki.

Zsebre tette a törött szemüveget, puskával a kezében Némethez lépett, szabad karjával átkarolta a vállát, magához húzta, megölelte. – Nem haragszom – mondta, aztán ellökte magától. Német hátratántorodott, próbálta megőrizni az egyensúlyát, fél lábbal a medvebőrre lépett, megcsúszott, a fenekére esett. A pulóvere ujjával megtörölte az arcát, aztán négykézláb mászva elindult az erdő felé.

Dragomán György: A pusztítás könyve

Magvető, 2002

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.