Kultúra

Fotósorozat: Budapest rejtett csodái

Minden fővárosi utca meglepetések egész sorát rejti, csak meg kell tanulnunk felfelé nézni. Válogatás.

Hét évvel ezelőtt, 2009-ben vásároltam meg életem első, fényképezésre is alkalmas telefonját, rövidesen pedig rászoktam arra, hogy ezt a város legkülönbözőbb pontjain használjam, bemutatva a város rejtett szépségeit, melyek előtt a legtöbben nap mint nap elsuhanunk, felpillantani, vagy az esetleg nyitva hagyott kapun benézni azonban eszünkbe sem jutna.

Kár, pedig Budapesten minden utca meglepetések százait rejti, amelyeknek köszönhetően a várost teljesen új oldaláról ismerhetjük meg.

Találkozhatunk például beszédes kapukkal

“II. Jurányi köz 1. szám, Tervezte: Bardon A. | Anno 1936 | Az otthon az ember boldogsága és öröme | Isten áldása és békéje lakozzék e házban”

Gyönyörű átjárókkal

A MEZ üzlet- és bérháza, V. Petőfi Sándor utca 12.-Párizsi utca 6. – ép.: Gerlóczy Gedeon, 1941-1943

A MEZ üzlet- és bérháza, V. Petőfi Sándor utca 12.-Párizsi utca 6. – ép.: Gerlóczy Gedeon, 1941-1943 – Az épületről, építészéről, valamint annak áldozatos munkájáról (na jó, jó, elszpojlerezem: ebben a házban rejtették el a Csontváry-életmű jó részét a II. vh. alatt, megmentőjúk pedig 25 évvel korábban maga az építész volt) a 24.hu Kultúra rovatában meséltem ma. Az anyagot itt olvashatod: www.tinyurl.com/petofisandorutca12 – #mik #ikozosseg #budapestagram #budapest #hungary #magyarorszag #magyarorszagkepekben #nezzfel #lookup #welovebudapest #modernarchitecture #modernism #architecture #epiteszet #gerloczy #gerloczygedeon #csontvary #corner #sarok #almostbauhaus #residential #passage #atjaro #passzazs

Miklos Vincze (@grofjardanhazy) által közzétett fénykép, 2016. Ápr 9., 10:00 PDT

Félbemaradt vallomásokkal

VI. Székely Bertalan utca 2/c.

Betyárral

Hunnia Udvar (XI. Szabolcska Mihály utca 3., ép.: Sailer István, 1931)

Fura erkélyekkel

XI. Villányi utca 9. (ép.: Bach János, 1910)

Gyönyörű lépcsőházakkal

VI. Teréz körút 28. (ép.: Augenfeld Alajos, 1898)

VI. Teréz körút 28. (ép.: Augenfeld Alajos, 1898) – Az idei Budapest 100 ( @budapest_100 ) számomra legmeglepőbb háza, aminek az adatlapján egy szó sem esett a főlépcsőház fölé feszített óriási festményről, ami egykor színházi díszletként funkcionált. Közelről elég elnagyolt és bénácska (na jó, ezt nem az én tisztem eldönteni, mivel egy egyenes vonalat nem vagyok képes meghúzni 😟 ), de egy minimum 8-10 méteres távolságból (a nézőtérről) nézett képnél ez végülis teljesen mindegy is. A festmény széleit a fakeretre erősítéskor levágták. A lakók szerint a mű anno egyenesen az Operaházból érkezhetett, de ezt sajnos nem sikerült megerősíteni. – #mik #ikozosseg #budapestagram #budapest #hungary #magyarorszag #felafejjelbudapest #budapest100 @budapest_100 #openbudapest #welovebudapest #festmeny #lepcsohaz #nezzfel #stairs #staircase #diszlet #opera #scene #theatrical #art #architecture #epiteszet #jj_architecture #painting #festmeny

Miklos Vincze (@grofjardanhazy) által közzétett fénykép, 2016. Máj 22., 05:25 PDT

Piatschek-bérház (VI. Aradi utca 57., ép.: Löffler Sándor, 1907-1908)

V. Falk Miksa utca 10. (1910 körül)

XIII. Pozsonyi út 53-55. – ép.: Hámor (Hamburger) István, 1941-1942

XIII. Pozsonyi út 38., ép.: Domány Ferenc és Hofstätter Béla, 1935-1936

XIII. Pozsonyi út 38. – ép.: Domány Ferenc és Hofstätter Béla, 1935-1936

Miklos Vincze (@grofjardanhazy) által közzétett fénykép, 2016. Júl 25., 09:42 PDT

Fura, romantikus regényekből kilépett kastélyokkal

XIV. Zichy Géza utca 10. (Gyalus László, 1897-1898)

Érdekes épületdíszekkel

XVIII. Lakatos utca 22.

A Fadrusz utca 12. (Medgyaszay István, 1928) Márton Ferenc által tervezett sgraffitójainak egyike

Kéményseprő szobra a Bródy Sándor utca 15. százhatvan éves homlokzatán – Az épületet Hild József testvére, Hild Károly tervezte Devecis Mihály kéményseprőmester számára.

A XIV. Thököly út 61. (Ybl Lajos, 1912) oldalhomlokzatán kikönyöklő nő

I. Jégverem utca 6.

Vajdahunyad várának domborműves ábrázolása a Zichy-bérház (V. Október 6. utca 19. – Arany János utca 19., ép.: Hoftrichter Jótsef. 1814; klasszicista stílusúra alakítás: Hild József, 1844; bővítés: Feszl Frigyes, 1868; átalakítás: Quittner Zsigmond, 1902-1904) homlokzatán

Fejszével és kézifűrésszel pózoló puttó az V. Zoltán utca 10. homlokzatán

Magányos óriáskapuval

főváros egyik első óriási áramfejlesztőjének, a Budapesti Általános Villamossági Rt. központi telephelyének egykori kapuja. Az 1893-ban átadott épületet 1992-ben bontották le, de a kapu végül kegyelmet kapott, mögötte pedig 2002-re készült el a Cézár-ház.

Sőt, még varázsszőnyeggel is!

XI. Kisköre utca

XI. Kisköre utca – #mik #ikozosseg #miafene #openbudapest #welovebudapest #buda #nagyonbuda #albertfalva #kiskoreutca

Miklos Vincze (@grofjardanhazy) által közzétett fénykép, 2016. Aug 1., 02:13 PDT

 

A fotók a szerző Instagramon közzétett munkái.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik