Kultúra

Adele közös éneklésre hívott egy rajongót, az kis híján leénekelte a színpadról

Adele behúzta, amit minden valamire való énekesnek illik előbb-utóbb megcsinálni a színpadon: felhívott maga mellé valakit a tömegből. Az ilyen performanszok történetének legmenőbb darabja a U2 nevéhez fűződik, Bono ugyanis alighanem egy életre porrá zúzta annak a hölgynek a férfiakról alkotott képét, akit a With or Without You alatt maga mellé fektetett, majd a dal végén megcsókolt – ennél a jelenetnél egy stadionnyi rajongó nyaki ütőere került az elpattanás vészes közelébe (majd később azoké is, akik megnézték a koncertfilmet).

Adele csókolózás helyett kedd esti Los Angeles-i koncertjén közös éneklésre invitálta a közönség egy tagját – csak azt nem tudta, hogy a hölgy történetesen nem egy random Adele-fan, hanem véletlenül pont egy olyan, aki még énekelni is tud. FInoman szólva: a huszonnégy éves Jamie-Grace Harpernek már két saját albuma is megjelent, számos díja van, sőt, Grammyre is jelölték. Ennek ellenére még ő is elfelejtette a dalszöveget lányos zavarában, szerencsére Adele, miután összeszedte magát a meglepetésből, hogy vendége mire képes a hangjával, besegített. Az eredmény gyönyörű.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik