Kultúra

Kanadában forog az új magyar sci-fi

pálfi györgy (pálfi györgy, )
pálfi györgy (pálfi györgy, )
Stanislaw Lem klasszikusából, a Filmalap támogatásával készül az új Pálfi György-mozi.

Pálfi György a napokban kezdte el forgatni Az Úr hangja című nagyjátékfilmjét Kanadában. A Stanislaw Lem azonos című regénye alapján készülő film az eredeti mű gondolatvilágát adaptálja egy napjainkban játszódó, izgalmas családi krimi keretei közé. A film főhőse a harmincas éveinek végén járó Péter, egy titokzatos balesetekről szóló dokumentumfilmben felismerni véli a hetvenes években disszidált, azóta nem látott apját. Megpróbálja felkeresni őt Amerikában, majd kalandos nyomozás után végre rátalál az immár új családot alapított édesapára. A találkozás számtalan élményt, fordulatot és tanulságot hoz a fiatalember és apja életébe, és ennek a találkozásnak köszönhető az is, hogy a világ értesül arról: az univerzum megszólalt, nem vagyunk egyedül a világmindenségben.

Az Úr hangja a Filmalap 600 millió forintos gyártási támogatásával a Pusztai Ferenc vezette KMH Film és a kanadai Quite Revolution Pictures koprodukciójában készül. A filmterv előzőleg a 32. Torinói Filmfesztivállal párhuzamosan megrendezett Torino FilmLab filmterv fejlesztő fórumon elnyerte a Les Arcs Coproduction Village majd később az ARTE France díját, továbbá az Európai Unió MEDIA programja 50 ezer eurós támogatást ítélt a filmterv fejlesztésre.

Az Úr hangja forgatókönyvét Ruttkay Zsófia, Nagy V. Gergő és Pálfi György írta, a film operatőre Pálfi állandó alkotótársa, Pohárnok Gergely, a vágó Lemhényi Réka, a hangmérnök Zányi Tamás, a látványtervező Asztalos Adrienn, a producer Pusztai Ferenc. A stáb a magyarországi helyszínek mellett többek között Ottawában, Las Vegasban és New Yorkban forgat. A felvételek novemberig tartanak.

Az Úr hangja főszerepeit Polgár Csaba és a kanadai Eric Peterson alakítja, és nemzetközi színészek mellett szerepel a filmben Kiss Diána Magdolna is. Az Úr hangja várhatóan 2017 őszén kerül a magyar mozikba, forgalmazója a Vertigo Média.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik