Kultúra

Ma temetik Esterházyt

Mit akarunk ábrázolni? Ne kerteljünk, mint mindig: az élet szépségét.
(Esterházy Péter – Hasnyálmirigynapló)

Az író temetése augusztus 2-án, 11 órakor lesz Gannán, a családi sírhelyen. A gyászszertartást Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát celebrálja.

A mauzóleum érdekessége, hogy az a római Pantheon kicsinyített mása, a területet pedig még Mária Terézia ajándékozta a családnak 1748-ban.

Az altemplomban nyugszik Esterházy Bálint gróf nagykövet is, aki amerikai rulettben halt meg. Szentpéterváron beleszeretett Kocsubej Ilona nagyhercegnőbe, párbajoznia kellett érte, a fekete golyót húzta, ezért meg kellett ölnie magát.

A család végső nyughelyén temették el Esterházy Miksát is, aki a Magyar Atlétikai Club megalapítója.

A hasnyálmirigyrákban szenvedő, 66 éves Kossuth-díjas író július 14-én hunyt el. Esterházy Péter, aki a mai magyar prózairodalom egyik legjelentősebb alakja volt, tavaly októberben az Élet és Irodalomban írott cikkében jelentette be, hogy súlyos beteg. Betegségéről könyvet is írt, amely Hasnyálmirigynapló címmel jelent meg az idei könyvhétre. Ebből a fenti idézet.

Nem virág

A család mindenkitől azt kéri, hogy a virágokra szánt összeget ajánlják fel a következő alapítvány javára: Alapítvány a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért. 1121 Budapest, Hangya u. 24/A. MKB Bank: 10300002-10392384-49020012

(Infók: Stankovics Marianna – A gannai Esterházy-mauzóleum)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik