Kultúra

Ja, semmi, csak a Nickelodeon épp történelmet ír

A Nickelodeonon május óta fut a The Loud House című animációs sorozat, ami első látásra pont ugyanolyan gyerekprogramnak tűnik, mint az összes többi: túlmozgásos karakterek mondanak és tesznek nem túl okos dolgokat, ezen nevetünk, pláne tízéves kor alatt, haha. Bár, amint az Upworthy szerzője kiemeli, már az a tény is megérdemel egy diszkrét főhajtás, miszerint a sorozat főszereplője, Lincoln egy olyan család egyetlen fiúgyermeke, ahol rajta kívül tíz leány él, mégpedig tíz különböző leány, azaz a széria tíz különböző női karakterrel csaknem önmagában nagyobb sokrétűséggel ábrázolja a női nemet, mint Hollywood átlag éves felhozatala együttvéve. Már ez sem lenne kis dolog, ám amivel most felhívta magát a figyelmet a sorozat, az mégis az, hogy a ma esti epizódban a csatorna történetében először Nickelodeon-mesében azonos nemű házaspár tűnik majd fel.

Ami még ennél is szebb, hogy a sorozat, ahogy annak a való életben is lennie kellene, nagyjából nulla figyelmet szentel ennek a ténynek: annyi történik, hogy Lincolnhoz szülei hozzák át a tervezett ottalvós bulira a gyereket, és a szülők történetesen azonos neműek. Mit azonos neműek! A pár ráadásul még vegyespáros is: Apu No1 fehér és magas, Apu No2 pedig alacsony és fekete. Előbbi az érzelmes, túlféltő típus, utóbbi a józan aggodalom és gondoskodás mellett a szabadjára engedés nevelési elvét követi, mindketten viccesek, szeretetre méltóak, és láthatóan törődnek imádott gyerekük általános jól-létével – várhatunk-e ennél többet az ideális szülőktől, legyenek bármilyen bőrszínűek és/vagy neműek? Hogy egy klasszikust idézzek:

Na, ugye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik