Kultúra

Új kedvcsinálókat kapott a Star Wars: Zsivány Egyes

Egy vadiúj poszter és egy szuperlátványos kisfilm jelent meg a Csillagok háborúja első spinoffjához.

Londonban ma vette kezdetét a Star Wars Celebration Europe 2016 nevű háromnapos rendezvény, melynek első napján tartotta meg a Lucasfilm a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (Rogue One: A Star Wars Story) című spinoff-fal foglalkozó paneljét. A világhálón már egy hete az a hír járta, hogy a rajongók ezreit vonzó eseményen végre közzéteszik majd a produkció második előzetesét, azonban végül nem így történt, helyette egy plakátot és egy a filmből, illetve annak forgatási pillanataiból szemezgető kisfilmet lepleztek le.

Először is íme, a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet vadiúj hivatalos posztere:

Lucasfilm
Lucasfilm

Másodszor pedig lent látható az a közel háromperces kisfilm, amely az április elején megjelent első teaser trailer óta először mutat új képsorokat a Zsivány Egyesből. Igaz ugyan, hogy nem előzetes, ennélfogva nem tudunk meg semmi újat a cselekményről (és egyelőre a filmben már biztosan feltűnő Darth Vader sem kerül elő), de az akciójelenetekből és azok forgatásából is számos penge pillanatot kapunk. Emellett az is megerősítést nyer, hogy a spinoffban nemcsak változatos új szereplőket, de nagyon sok új lényt és a Birodalom haderejéből is korábban még soha nem látott egységeket ismerhetünk majd meg.

A Zsivány Egyes főszereplője, a harcias Jyn Erso a Mindenség elméletében nyújtott alakításáért Oscarra is jelölt Felicity Jones lesz, aki mellett majd a következő új és izgalmas karaktereket ismerhetjük meg a filmben: a lázadó vezér Saw Gerrera (Forest Whitaker), a birodalmi nagykutya Orson Krennic igazgató (Ben Mendelsohn), a lázadó pilóta Cassian Andor kapitány (Diego Luna), az erőhasználó vak harcos Chirrut Îmwe (Donnie Yen), a lázadó katona Bodhi Rook (Riz Ahmed), a szabadúszó fejvadász Baze Malbus (Wen Jiang), az ex-birodalmi droid K-2SO (Alan Tudyk) és Jyn apja, a tudós Galen Erso (Mads Mikkelsen).

A Gareth Edwards rendezésében készülő produkció december 15-én kerül a mozikba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik