Kultúra

Kamerák előtt váltott csókot a trónok harcás Ramsay és Theon

Az egymást gyűlölő figurákat játszó Iwan Rheon és Alfie Allen egy tévéshowban mutatták meg, hogy valójában nagyon is jóban vannak.

Miként azt tudjuk, a showman Jimmy Kimmel mindenkoron előszeretettel hív meg magához hollywoodi és ismert tévés színészeket, főleg olyanokat, akiket éppen lehet valamilyen aktualitás apropóján faggatni. A minap a Trónok harca népes szereplőgárdáját alkotó Alfie Allen, Iwan Rheon és Michael McElhatton voltak a vendégei, akiket természetesen a nemrég szünetre vonult sorozatról, illetve az általuk megformált karakterekről kérdezgetett.

Elsősorban a rajongók számára köztudomású, de manapság már az internetnek hála az is tudja, aki nem akarja, hogy Theon Greyjoy (Allen) és Ramsay Bolton (Rheon) nem éppen puszipajtások a szériában – ennek apropóján Kimmel egy ponton arra kérte a színészeket, legyenek jófejek és öleljék meg egymást, demonstrálva a nézőknek, hogy a valóságban nincsen semmi bajuk egymással. Miután Alen és Rheon nemcsak, hogy jóban vannak, de még barátok is, ezért elviccelték a dolgot és futólag még egy csókot is váltottak, sőt: aztán McElhattonnal is jól megölelgették egymást. Íme az esetet megörökítő videó:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik