Kultúra

Egy 15 éves színes bőrű lány lesz az új Vasember

Nem vicc: ezt a Marvel jelentette be. A hír hatására már fel is robbant az internet.

Nagyot újít a Marvel képregénykiadó, ugyanis hivatalosan is bejelentették, hogy a jelenleg futó Polgárháború 2. című sorozatuk következő epizódjában egy Riri Williams nevű 15 éves afroamerikai lány fogja váltani Tony Starkot Vasemberként. Azt nem árulták el, hogy ez egyszersmind Tony Stark halálát is jelenti-e, így egyelőre csupán annyit tudni, hogy a milliárdos playboyból lett szuperhős egy időre biztosan szögre akasztja majd a páncélját, amelyet aztán ez a tinilány fog magára ölteni. Mindehhez már illusztráció is készült:

Marvel
Marvel

Riri Williams karakteréről első körben annyi derült ki, hogy ő egy chicagói születésű csajszi, aki az MTI-n tanul, merthogy született zseni. A figurát a képregényírók között élő legendának számító Brian Michael Bendis találta ki, aki a Time-nak adott interjújában elárulta, hogy Chicagóban járva az ott uralkodó káosz és erőszak hatására dolgozta ki Riri karakterét:

Egy fiatal nő briliáns története inspirált. Ezt a lányt az utcai erőszak nyomán szörnyű tragédia érte és csaknem véget is vetett az életének, azonban ő nem tört össze, hanem elment főiskolára. Azt gondoltam, hogy ez a legmodernebb szuperhős eredettörténet, amit valaha hallottam.

A Marvel képregények lapjain 1963-ban bemutatkozott Tony Stark tehát rövidesen átadja majd a stafétát, amelynek híre természetesen gyorsan felrázta az internetezőket. A Twitteren posztolt reakciók többsége pozitív, jóllehet természetesen vannak fanyalgók is:

Imádom, hogy egy fekete lány az új Vasember. Én itt vagyok Riri Williams-nek.

Riri Williams képregényt akarok most azonnal.

Csúcs, hogy az új Vasember egy 15 éves fekete lány! Kevésbé csúcs, hogy egy fehér pasas fogja írni!

Ez. Egy fekete lány Vasemberként nagyszerű. Nulla fekete nő a kreatív csapatban, hogy megírják a történetét? Nem nagyszerű.

Egy új Vasember? Riri Williams? A Marvel nagyon igyekszik fontossá válni.

És persze már olyan is akad, akik azon filózik, hogy később kinek kellene majd játszania Ririt a Marvel-filmekben:

Skai Jackson 15 éves lesz jövőre.

Forrás: BBC. Buzzfeed, Twitter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik