Kultúra

Még Tarzan sem tudta lenyomni Szenillát az amerikai mozikban

A vadember kalandfilmje mellett Spielberg barátságos óriása és az új A bűn éjszakája-horror is alulmaradt a hallánnyal szemben.

Továbbra is tartja magát az USA bevételi listájának élén a Szenilla nyomában, amelyet A függetlenség napja 2 múltheti támadása után ezúttal kapásból három új produkció kísérelt meg lenyomni: a Tarzan legendája, A barátságos óriás és a The Purge: Election Year is megérkezett, de a vezetést egyiknek sem sikerült átvennie. Szenilla 41,9 milliót dollárt harácsolva maradt az élen, tőle nem sokkal lemaradva Tarzan 38,1 millióval futott be másodikként, míg a bűn újabb éjszakája 30,8 millióval lett harmadik. A leggyengébben Steven Spielberg meseadaptációja kezdett: a The BFG 19,5 milliója csak a negyedik helyhez volt elég, jóllehet ennyivel még éppen sikerült neki is maga mögé utasítania a második hétvégéjén már csak 16,5 milliót termelő A függetlenség napja: Feltámadást.

Az első négyben végző új produkcióknak hála az amerikai mezőny további helyezettjei is egyaránt minimum három pozíciót vesztettek, így a Központi hírszerzés 12,3 millióval harmadikból hatodik, míg A zátony kereken 9 millióval negyedikből hetedik lett. Velük ellentétben megúszta csupán két helyezés feladásával a Harc a szabadságért, amely 4,1 millióval úgy lett nyolcadik, hogy visszaelőzte a 3,8 milliót összeszedő és a hét közben előbb ötödiknek felkapaszkodó, majd kilencediknek hátra zuhanó Démonok között 2-t. A listát a 2,9 milliót gyűjtögető Szemfényvesztők 2 zárja, amely a legutóbb még hetedik volt.

A héten újabb kihívókkal kell szembenéznie Szenillának, ugyanis a Zac Efron – Adam Devine páros főszereplésével készült Mike és Dave esküvőhöz csajt keres mellett jön A kis kedvencek titkos élete (trailer) is, amely valószínűleg véget is vet majd a hallány uralmának.

A teljes hétvégi USA TOP 10 (július 1. – július 3.):

1. Szenilla nyomában – Hétvégi bevétel: $41,9m. Összbevétel: $372,2m. Gyártási költség: $200m.
2. Tarzan legendája – Hétvégi bevétel: $38,1m. Összbevétel: $38,1m. Gyártási költség: $180m.
3. The Purge: Electon Year – Hétvégi bevétel: $30,8m. Összbevétel: $30,8m. Gyártási költség: $10m.
4. A barátságos óriás – Hétvégi bevétel: $19,5m. Összbevétel: $19,5m. Gyártási költség: $140m.
5. A függetlenség napja: Feltámadás – Hétvégi bevétel: $16,5m. Összbevétel: $72,6m. Gyártási költség: $165m.
6. Központi hírszerzés
– Hétvégi bevétel: $12,3m. Összbevétel: $91,7m. Gyártási költség: $50m.
7. A zátony – Hétvégi bevétel: $9,0m. Összbevétel: $35,2m. Gyártási költség: $17m.
8. Harc a szabadságért – Hétvégi bevétel: $4,1m. Összbevétel: $15,2m. Gyártási költség: $50m.
9. Démonok között 2 – Hétvégi bevétel: $3,8m. Összbevétel: $95,2m. Gyártási költség: $40m.
10. Szemfényvesztők 2 – Hétvégi bevétel: $2,9m. Összbevétel: $58,6m. Gyártási költség: $90m.

Forrás: Box Office Mojo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik