Kultúra

Vasárnap kiderül, kik az ország legjobb feltörekvő humoristái

Izgalmasnak ígérkezik a Magyarország, szereplek! döntője a Comedy Centralon.

Hónapokig tartó, fergeteges poénokban gazdag verseny után vasárnap kiderül, kik az ország legjobb újonc stand-uposai. Döntőjéhez érkezett ugyanis a Comedy Central Magyarország, szereplek! című tehetségkutatója: végre színpadra lép a közönség által legjobbnak ítélt első tíz versenyző. A nézők mellett természetesen a szakmai zsűri is értékeli és díjazza a kedvenc produkciókat.

A Comedy Central márciusban hirdette meg a Magyarország, szereplek!-et, és a több mint 300 jelentkezőből a szakmai zsűri választotta ki azt a negyven, majd húsz fiatal humoristát, akikben meglátták a lehetőséget, hogy a jövő stand-uposai lehessenek. Az elődöntős produkciókra a közönség online szavazhatott, amely alapján kiderült, ki az a tíz amatőr dumagép, aki a vasárnap esti döntőben bizonyíthat.

A magyar humorcsatornán vasárnap 22.00-tól látható műsorban a közönség kedvence mellett a szakmai zsűri által kiválasztott produkcióra is fény derül, az ítészek között Felméri Péter és Kőhalmi Zoltán stand-up comedys hírességek, valamint Litkai Gergely, a Dumaszínház társulatának vezetője, és Kabai Zoltán, a Comedy Central regionális programigazgatója foglal helyet. A szenzációsnak ígérkező est házigazdája szintén a hazai humor egyik kiemelkedő fenegyereke, Hadházi László lesz.

Magyarország, szereplek! döntő vasárnap 22.00-tól, a Comedy Central műsorán

Forrás: Comedy Central Magyarország

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik