Kultúra

Dominic Purcell csúnyán megsérült A szökés forgatásán

A nagy sikerű sorozatban Lincoln Burrowst alakító színészt kórházba kellett szállítani.

Jelenleg is zajlanak a jövőre egy kilencrészes minisorozat formájában visszatérő A szökés (Prison Break) munkálatai a marokkói Marrákesben, ahol miként az utóbb a Deadline beszámolójából kiderült, a héten Dominic Purcell forgatási balesete borzolta a kedélyeket.

Történt ugyanis, hogy az egyik jelenet felvétele során eltört egy forgatási kellék, melynek következtében a színész fejére esett egy súlyos vasrúd. A baleset következtében Purcell egyéb felszíni sérülések és egy nyílt seb mellett dupla orrtörést szenvedett, ezért egy casablancai kórházba szállították, ahol jelenleg is ápolják. Összességében viszonylag olcsón megúszta a dolgot és a minap már egy fotót is közzétett magáról az Instagramján, ahol a képhez mellékelt szövegében azt írta, jól van és amint lehet, megy is vissza dolgozni.

Instagram
Instagram

Az esettel kapcsolatban a sorozatot készítő Fox Television egyik producere megerősítette, hogy Purcellnek nem esett igazán komoly baja és habár egy ideig nélkülözniük kell őt a forgatáson, ez nem akadályozza annak előzetesen tervezett menetét. Mindez azt jelenti, hogy a nemrégiben kiadott első előzetes alapján roppant ígéretesnek tűnő minisorozat munkálatai változatlanul folytatódnak és a Prison Break: Sequel című produkció továbbra is valamikor 2017 első felében fog startolni a Fox amerikai csatornáján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik