Kultúra

Idén két magyar film is látható lesz a Karlovy Vary-i filmfesztiválon

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

nomen est omen. 2016. 05. 31. 13:40

Hajdu Szabolcs új alkotása és a Tilla rendezte Tiszta szívvel is bemutatkozik Közép-Európa legrangosabb filmes seregszemléjén.
Korábban a témában:

Július 1-9. között immár 51. alkalommal rendezik meg Európa egyik legnépszerűbb nemzetközi filmfesztiválját a cseh fürdővárosban, Karlovy Vary-ban. A mintegy 150 filmalkotást felvonultató seregszemlén két magyar produkció is látható lesz: Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál címmel készült új filmje a Kristály Glóbuszért indul, míg Till Attila Tiszta szívvel című akcióvígjátéka az “East of the West” elnevezésű versenyprogramot nyitja meg július 2-án Közép-Európa egyetlen “A-kategóriás” nemzetközi filmfesztiválján.

Az Ernelláék Farkaséknál az egymástól eltávolodott rokonok újra találkozása által felszínre törő konfliktusok sorát mutatja meg: Eszter nővére, Ernella családjával egy év után hazatér Skóciából, és Eszterék kénytelenek őket befogadni. A kényszerű együttlét szembesíti a családtagokat egymással, felszínre hozva a két család között feszülő ellentéteket. Hajdu Szabolcs új filmje, melyet saját otthonában a családjával és operatőr szakos tanítványaival forgatott, nagy moderneket, Cassavetes-t, Bergman-t idéző fojtogató kamaradráma. Szarkasztikus humorú, finom rajzolatú portré a mai Magyarország hétköznapjairól.

Az Ernelláék Farkaséknál a fesztivál fődíjáért versenyezhet majd Karlovy Vary-ban. Fotó: Big Bang Media

Az első és második filmeket felvonultató “East of the West” (A Nyugat Keletje) elnevezésű versenyprogramot Tilla Tiszta szívvel című alkotása nyitja majd meg a rendező, Thuróczy Szabolcs, Fenyvesi Zoltán, Fekete Ádám főszereplők és Stalter Judit producer jelenlétében.

Till Attila második játékfilmje egy akció vígjáték egy kerekesszékes bandáról, ahol két fiatal mozgássérült közeli barátságot köt egy vagány kerekessszékes bérgyilkossal. Így a maffia szolgálatában állnak. Sok vesztenivalójuk nincs a szereplőknek, bár ebben a kalandban semmi nem az, aminek látszik. Nincs határ fantázia és valóság között, miközben hőseink egyik tűzpárbajból vetődnek a másikba, megismerjük a kerekesszékben töltött mindennapok kihívásait. Ezentúl még azt is átélhetjük, hogyan bocsát meg az apjának egy elhagyott fiú.

A nemzetközi közönség Hajdu és Tilla filmjét is Karlovy Vary-ban láthatja majd először.

Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap, Big Bang Media
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.