Kultúra

Végre valaki megpiszkálja a rendszerváltás körüli mocskot – jön az Aranyélet 2. évada

Az Aranyélettel az HBO magasra tette a lécet a honi sorozatgyártásban – a most forgó második évaddal ezt tervezik átugrani. Végre megtudtunk néhány részletet, mutatjuk.

Persze megszoktuk, hogy az HBO nem ad ki fércmunkát a keze alól, de az Aranyélet jött, látott, és olyan pofátlanul jól sikerült, hogy nem csupán kikerülhetetlen tényező lett a prémium sorozatok között, de bárhol büszkén mutogatható szórakoztatóipari országimázsként is – már ha bevállaljuk a jóval kevésbé országimázs-jellegű tartalmat. Az első évad át is lépett az országhatáron, a cseh és a lengyel HBO is adására tűzte, emellett pedig díjazták külföldön és díjaztuk – mi, úgynevezett televíziós újságírók – itthon.

Lengyel Balázs, Tasnádi István, Dyga Zsombor és Mátyássy Áron. Fotó: HBO
Lengyel Balázs, Tasnádi István, Dyga Zsombor és Mátyássy Áron. Fotó: HBO

Bármennyire is kerek egész volt az első évad, azért a záró epizód a maga visszafogott, skandináv stílusában – amit azért az utolsó részek brutális akciójeleneteire kis időre felfüggesztettek –, a kép sarkában megérkező rendőrautóval finoman nyitva hagyta a folytatás lehetőségét, amelyre a kritikai és közönségsikert ismerve nagyjából mérget is vehettünk. Hogy az új évad tényleg érkezik, ugyan csak pár hete lett hivatalos, de a munka már jóval régebb óta tart: Krigler Gábor kreatív producer elmondása szerint valójában még javában folytak az első évad munkálatai, amikor az új vezető íróval, Lengyel Balázzsal már elkezdtek dolgozni az új évad könyvének fejlesztésén. Az első évadban a vezető írói posztot betöltő Tasnádi István marad az írócsapatban, csakúgy, mint Zomborácz Virág, és a két rendező, Dyga Zsombor és Mátyássy Áron is folytatja a munkát a második évadon.

Aranyelet S2 sajttaj_DöbrösiLaura_ÓnodiEszter
Döbrösi Laura és Ónodi Eszter. Fotó: HBO

Az új évadban egyfelől

kiderül, kiért jött a rendőrautó

és általában folytatódik a Miklósi család aranyéletének megismerése, de az alkotók azt ígérik, hogy a szokásukhoz híven nem hagyják ki a csavarokat a történetből: a cél, hogy ne az történjen, amire a néző jó eséllyel spekulál. Az érdeklődés fenntartásához az új konfliktusok mellé nyilvánvalóan új karakterek is érkeznek, a hús-vér szereplők mellett pedig az idődimenzió megtekerésével újít a széria: hogy mozgatórugóikat és történetüket elmélyítsük,

vissza-visszaugrunk az időben a szereplők fiatalkorába.

Thuróczy Szabolcs ifjúkori énjét – fergetegesen imádni való parókában! – ifjabb Vidnyánszky Attila alakítja, az újonnan érkező fiatalok között ő a legismertebb, egyebek mellett a Gárda-filmként árult, amúgy nem Gárda-film Veszettek főszerepének köszönhetően. Mellette az Ónodi Eszter alakította Janka fiatalkori énjét játszó Kiss Andrea, az Anger Zsolt által megformált Hollós Endre kamaszalakjaként feltűnő Kovács Tamás két viszonylag ismeretlen arc. Kiss Andrea elsősorban színpadi színész volt eddig, egyebek mellett a Nemzetiben a Körhintában és a Galielei életében lehet mostanában színpadon látni, nem mellesleg pont Aranyélet-beli partnere, ifjabb Vidnyánszky Attila oldalán, Kovács Tamás szintén friss felfedezésként érkezik, ha megnéznéd színpadon, a Katona és a Pesti Színház felé érdemes nézelődni.

Kiss Andrea és ifj. Vidnyánszky Attila. Fotó: HBO
Kiss Andrea és ifj. Vidnyánszky Attila. Fotó: HBO

A karakterek fiatalkori énjét alakító ifjak mellett még egy fontos új szereplő – és múltbéli megfelelője – érkezik a sorozatba. Gáll Feri figurájával egy valódi, rendszerváltás környéki zavarosban halászásból oligarchává vált vállalkozót is felrajzol a széria, és ugyan kínálkozna a lehetőség, az alkotók nem rejtettek el létező figurát az ő alakjában, akit fel kellene ismernünk – bár az ismerős jellegzetességek felvillanása elkerülhetetlen. Gáll Feri a Hollós-Miklósi páros mellett nőtt fel, és a kilencvenes évek viszonyainak egy harmadik archetípusát, a gazdag vállalkozócsaládból származó, majd a rendszerváltáskor a lehető legjobban helyezkedő, s így még tovább gazdagodó pénzember figuráját hozza a történetbe, akinek azért ugyanúgy meglesznek a maga emberi küzdelmei, ahogy az összes szereplőnek. A karaktert Végh Zsolt, fiatalkori alteregóját Fehér László játssza.

Aranyelet S2 sajttaj_FehérLászló_VéghZsolt
Fehér László és Végh Zsolt. Fotó: HBO

A flashbackek formájában kísértő múlt nemcsak a karakterek elmélyítése miatt fontos, a nagy egészben is egyre komolyabb szerepet szánnak a múltbéli döntések súlyának – ebből pedig megint mi nézők jövünk ki jól, mert végre-valahára elkezdődik a rendszerváltás körüli zavaros időszak feldolgozása. Ahogy annak a nagy társadalmi feldolgoznivalóinkkal lennie kell: a (film)művészet is a történelmi feldolgozás eszköze, és ahogy az amerikaiaknak fel kell dolgoznia a feketék ügyét, és erről készülnek filmek és sorozatok, úgy nekünk például a rendszerváltással már jó ideje foglalkoznunk illett volna. Hogy ezt a társadalmi-közéleti érzékenységét már bizonyított Aranyélet teszi, az csak jó.

Az Aranyélet 2. évada április óta forog, a felvételek augusztusig tartanak, a kész évad képernyőre kerülését pedig idén őszre ígéri az HBO.

Aranyelet S2 sajttaj_stáb
Aranyélet, a stáb. Fotó: HBO

Szereplők

Thuróczy Szabolcs (Miklósi Attila)
Ónodi Eszter (Miklósi Janka)
Döbrösi Laura (Miklósi Mira)
Olasz Renátó (Miklósi Márk)
Anger Zsolt (Hollós Endre)
Végh Zsolt (Gáll Feri)
Farkas Franciska (Oszi)
Ifj. Vidnyányszky Attila (fiatal Attila)
Kiss Andrea (fiatal Janka)
Kovács Tamás (fiatal Hollós)
Fehér László (fiatal Gáll Feri)

Forgatókönyv

Lengyel Balázs
Zomborácz Virág
Tasnádi István

Producer

Krigler Gábor (HBO)
Závorszky Anna (HBO)
Stalter Judit (Laokoon Filmgroup)
Fodor Judit (Laokoon Filmgroup)

Fényképezte

Marosi Gábor

Rendezte

Dyga Zsombor
Mátyássy Áron

Ajánlott videó

Olvasói sztorik