Kultúra

Jane Goodall: „Tarzan a rossz Jane-t vette feleségül”

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

hypevadász. 2016. 05. 26. 15:10

Kényelmetlen fogású medicinlabda a remény, a felelősségtől súlya van – cserébe hatása is maradandóbb. Nagyjából ebben a pátosztúltengéses mondatban tudnám összefoglalni azt az élményt, amit Jane Goodall előadása hagyott bennem.

Amikor százezres belépőkkel házaló bullshitárus, úgynevezett motivációs trénerek töltenek meg kisebb stadionokat még itthon is, akik glitterbe forgatott közhelyeket pufogtatva pumpálják hallgatóságukat – melyben nyugtalanító mértékig felülreprezentáltak az MLM-ügynökök – hamis inspirációkkal, egy alázatos optimizmussal, csinnadratta nélkül, hitelesen munkára ösztökélő előadás igazán üdítő élmény. Pláne, ha egy olyan ikontól származik, mint Jane Goodall.

Névjegy

A brit etológus, antropológus és főemlőskutató, a csimpánzok szociális és családi életének legismertebb kutatója 1934-ben Londonban született, ahogy fogalmazott, úgy, hogy már imádta az állatokat. A világháború alatt felnővén nem sok lehetősége volt a továbbtanulásra, karrierje úgy indult, hogy későbbi mestere, Louis Leakey titkárnője lett Kenyában – a több pedig már történelem. Goodall 55 évig kutatta a csimpánzok viselkedését, később egyetemre ment, ledoktorált, és tett néhány felfedezést, ami megkerülhetetlenné tette a nevét a természettudományos közbeszédben. Leginkább a Gombe Nemzeti Parkban végzett kutatásai ismertek, a termeszvárakból fűszálakkal, faágakkal termeszeket kihalászó csimpánzokat megfigyelve jött rá, és tudatta a világgal, hogy a csimpánzok nemcsak eszközhasználó, de eszközkészítő lények is – korábban azt csak emberi tulajdonságnak hitték. A Jane Goodall Intézetet 1977-ben hozta létre, 2006 óta hazánkban is létezik, ugyanúgy, ahogy Goodall másik világjobbító kezdeményezése, az 1991 óta létező, 115 országban tevékeny Roots & Shoots, mely Rügyek és Gyökerek Egyesület néven szintén 2006-ban alakult meg itthon.

Az etológus-főemlőskutató, a „Remény hírvivője” olcsó, hamis sikerrecept helyett lazán egymáshoz kapcsolódó képeket villantott fel az életéből, melyek finoman egymásba szövődve értetik meg egy különleges munkásság megszületésének miértjeit. És közben könnyedén visszapasszolta a változtatás lehetőségét oda, ahol annak a helye van: a hallgatósághoz, az emberekhez. Nem éppen könnyed üzenet az, hogy a reményre ugyanúgy az ember maga a legjobb ok, ahogy az elkeseredésre, de ezzel legalább már el lehet indulni.

„Nagyon szeretnék magyarul szólni hozzátok, de attól tartok, ez lehetetlen. De azt a hangot, ami végigkísért a Gombe Nemzeti Parkban, a színpadra tudom szólítani” – kezdte előadását Jane Goodall.

Majd csimpánzhangon belemakogott a mikrofonba.

„Ez vagyok én, Jane” – közölte, ezzel rekord ötven másodperc alatt megnyerve közönségét, mielőtt rátért néhány emlékezetes gyerekkori élmény felidézésére, melyek legalább annyira, ha nem jobban megalapozták karrierjét, mint bármely doktorátus. Központi szereplőként édesanyja képe tér újra is újra vissza.Például rögtön tudományos érdeklődésének kezdetéről, egy négy és fél éves korából származó történetben, amikor vidékre utaztak vakációzni egy farmra.

A kis Jane-t az izgatta, hogy tojja a tyúk a tojást, így beült egy üres tyúkól sötét sarkába, még mielőtt a tyúk leült volna tojni, és ott ült négy órán keresztül, hogy megfigyelhesse a folyamatot. Közben a család ugyan halálra kereste, már rendőrt is hívtak, mikor előkerült, édesanya mégsem szidta le – „azzal könnyedén összezúzhatta volna ezt a korai tudományos kíváncsiságot, és lehet, hogy ma nem állnék itt” – hanem kikérdezte az élményeiről.

24.hu / Neményi Márton

Goodall a második világháború alatt volt kislány, nem volt sok lehetőségük, szegények voltak, apja a fronton, tévé nem volt, így könyvekből és tapasztalati úton próbálta kielégíteni mindenre kiterjedő kíváncsiságát.

Afrikába vágyni

Órákat töltött antikváriumokban, a legélénkebb emléke, amikor tízéves korában talált egy kis könyvet, ami a mai napig megvan neki: a Tarzan, a majomember című kötet volt. Épp annyi zsebpénze volt, hogy megvegye, felvitte a kedvenc fájára, és elejétől a végéig elolvasta.

Természetesen szenvedélyesen beleszerettem a dzsungelnek ebbe a dicsőséges urába. És mit csinált ő? Mit csinált Tarzan? A rossz Jane-t vette feleségül.

Ekkor kezdett Afrikába vágyni. Az volt a kisebb gond, hogy nagyon drága lett volna, és nem volt rá pénzük. „A legrosszabb, hogy csak egy lány voltam, és lányoknak nem igazán voltak lehetőségeik akkoriban” – amire hivatkozva sokan megpróbálták lebeszélni terveiről, nem így édesanyja. Így elkezdett mindenféle munkákat elvállalni, pincérkedett, minden pénzt félretett, és egy napon, 1957-ben kihajózott Kenya felé, ahol egy barátjánál szállt meg.

Ott vette fel a kapcsolatot Louis Leakey antropológussal – szó sem volt karrierről, Goodall azért ment el a találkozóra, mert úgy hallotta, ezzel az emberrel kell beszélgetni annak, aki az állatvilág iránt érdeklődik. Nem is történt más: az állatokról beszélgettek, mégis, Jane egy titkárnői állással, és egy tanítómesterrel gazdagabban távozott, akinek gyakorlatilag pályafutása beindítását köszönheti.

Leakey ugyanis mestertervének egyik főszereplőjévé tette Goodallt. Abban bízott, hogy a most élő emberszabásúakat vizsgáló kutatások – melyek elvégzésére Jane-t szemelte ki – majd előre mozdíthatják saját, az ember törzsfejlődésére vonatkozó vizsgálódásait. Ő lobbizta össze a forrásokat Goodall első tanzániai útjára, majd londoni tanulmányaira, és arra az útra is, ami először vezette kutatásainak későbbi fő helyszínére, a tanzániai Gombe Nemzeti Parkba, később pedig Leakey érte el azt is, hogy Goodall a cambridge-i egyetem doktori képzésére járhasson – mindössze a nyolcadik olyan emberként, akinek nem volt előtte semmilyen egyetemi diplomája.

24.hu / Neményi Márton

Közel az emberhez

Gombe-i útján is az örök védőangyal, édesanyja képe villan fel: nő nem utazhatott egyedül, kísérő nélkül, így anyja is vele tartott – Jane elmondása szerint neki, az ő lelkesítésének köszönheti, hogy erről az útjáról végül komoly eredményekkel tért haza. Ahogy a csimpánzok lassan megszokták és elfogadták a jelenlétét, megfigyelhette őket, amint kedvenc elfoglaltságuknak, a termeszgyűjtésnek hódolnak: a termeszvárak mellett kuporogva hosszabb fűszálakat, vékony faágakat dugnak be a vár bejáratán, megvárják, míg a termeszek rákapaszkodnak a bedugott ágra, majd kihúzzák, és gyorsan leeszik róla a kiváló tápláléknak minősülő termeszeket.

Ezt a jelenetet ma már valamire való dzsungelben játszódó mesében rendszeresen megörökítik ugyan, ám akkor ez igazi tudományos áttörésnek számított, ez a viselkedés ugyanis eszközhasználatnak minősül – sőt, a használt faágakról a csimpánzok sokszor leszedegették a leveleket, ami pedig nem más, mint eszközkészítés – amelyről addig úgy tartották, kizárólag az ember képes rá; Goodall kutatása világított rá, mennyire közel van a csimpánz intelligenciája az emberekéhez.

Azt sem tudtam, mi az az etológia.

Goodall hivatalos képzettség nélkül, gyakorlatilag lelkes amatőrként tette első felfedezéseit, és minthogy nem követte a bevált tudományos módszertant, nem kevés ellenállással kellett szembe néznie a tudósközösségen belül. Számozás helyett például neveket adott a megfigyelt csimpánzoknak, amelytől önmagában felháborodtak a regnáló kutatók – cserébe később a laikus olvasókhoz ezzel pont hogy közelebb hozta az állatokat –, azzal pedig végképp komoly tiltakozást váltott ki, amikor azt állította, hogy a csimpánzok individuumok, mindegyikük egyedi, eltérő személyiséggel bír.

Legfőképp azt nem lett volna szabad említenem, hogy a csimpánzoknak érzéseik vannak, ezt ugyanis kizárólag emberi jellegzetességnek tartották. Szerencsére gyerekkoromban volt egy tanítóm, akitől biztosra tudtam, hogy ezek a professzorok tévednek: a kutyám, Rusty.

24.hu / Neményi Márton

Meggyőződése mellett kikerülhetetlen eredményei voltak, így semmilyen ellenállás nem akadályozhatta meg, hogy végül 1965-ben megkapja a doktori fokozatát. Idilli időszak kezdődött az életében, kutatott, népszerűbbnél népszerűbb könyvek kerültek ki a keze alól, férjhez ment, gyereke született, tanított – egy ponton mégis otthagyta ezt az idilli, békés életet, és azóta sem állt meg, nyolcvankét éves kora ellenére máig az év háromszáz napján úton van.

Zöld

A drámai változás 1986-ban történt, amikor részt vett egy konferencián, amely felnyitotta a szemét a csimpánzok élőhelyeinek elképesztő mértékű pusztulására. „Az idilli életemből érkeztem a konferenciára, és aktivistaként távoztam.” Beutazta Afrika legszegényebb országait, saját szemével szembesülve mindazzal, ami az emberek életét megnyomorítva a csimpánzok sorsát is megpecsételi.

Ha nem tudunk esélyt adni az embereknek saját életkörülményeik javítására, akkor a csimpánzokat még csak meg sem tudjuk próbálni megmenteni.

Így aztán a mezőgazdaság fejlesztésével, oktatással kezdték, így haladtak lépésről lépésre. Nem sokkal ez után indította útjára a Roots & Shoots szervezetet, ami azóta is az élővilág és az emberi közösségek megóvásán dolgozik. A fő felismerés, ami a mai napig ugyanolyan igaz, mint húsz-harminc évvel ezelőtt, hogy a legtöbb probléma, ami az afrikai népek életét nyomorítja, a kolonializmusra vezethető vissza.

A feladatok java ezen a területen kereshető, a legszegényebbeknek ugyanis esélye sincs azon gondolkodni, hogy fenntartható-e az a mód, ahogy megpróbálják eltartani a családjukat: ha a mindennapokért küzdesz, a legolcsóbbat fogod választani vajmi kevés tekintettel arra, hogy a készítése, szállítása mennyire volt „zöld”. Így az emberek körülményeinek fejlesztése, a szegénység felszámolása elsődleges feladat, de a jólétben élőknek is felelősségük van, sőt.

24.hu / Neményi Márton

Elveszítettük a bölcsességünket, elvesztettük a kapcsolatot fej és szív között. Hány ember van itt, aki fel tudná tenni a kezét, hogy azt mondja, többet birtokol, mint amennyire valójában szüksége van. Én biztosan köztük vagyok.

Goodall mégsem hajlandó feladni a reményt, és arra tanítja azokat a fiatalokat is, akikkel találkozik, hogy minden egyénnek megadatott a választás, és vele a változtatás joga, ami pedig önmagában is ok a reménykedésre. Azok kedvéért, akiknek ez nem lenne elég, a saját nagyon kézzelfogható reményforrása, a Roots & Shoots mellett négy egészen erős konkrét indoka van a remény fenntartására.

A fák visszatértek

Az első az emberi agy, a humán szellem gazdagsága, amely folyamatos technológiai fejlesztéseken dolgozva alkalmas arra, hogy javítson a világon, amelyben élünk: még ha sok új technológia is van, ami káros, mégis rengeteg olyan új megoldás születik egyebek mellett a megújuló energiaforrások kiaknázása kapcsán, amely végső soron előre viszi az emberiséget, és amely segíthet megóvni a Földet.

Ezzel összefügg második indoka is: a természet erejébe, rugalmasságába vetett hite, mely abból a tényből táplálkozik, hogy az élet a legborzasztóbb katasztrófák után is utat tör, még a letarolt őserdők is kis odafigyeléssel lassan újra életre keltek, és sokan dolgoznak azon, hogy helyreállítsák a természetet.

Itt Magyarországon is volt szerencsém találkozni rengeteg emberrel, akik állatok élőhelyének megmentésén dolgoznak. Azt is fontos megemlíteni, hogy ma, ha átrepülsz Gombe felett, már nem kopár dombokat látsz. A fák visszatértek! Visszavezethetünk csimpánzokat a vadonba, és háromszor akkora területük van, mint volt tizenkét évvel ezelőtt.

24.hu / Neményi Márton

Harmadikként a legyőzhetetlen emberi lelket nevezte meg, mert, mint mondta, mindig lesznek emberek, akik nem adják fel, akik küzdenek és inspirálnak – különösen szép üzenet ez épp az ő szájából, aki pont egy ilyen ember. Utolsó indoka kevésbé fennkölt, lényegesen földhözragadtabb, és kissé meglepő: ez a közösségi média ereje, melyre akkor figyelt fel, amikor a New York-i Climate March meneten vett részt, ahol a szervezők nyolcvanezer embert vártak, és csaknem négyszázezer ember vett részt, minden létező közösségimédia-platformon hívták az emberek az ismerőseiket, ezzel a történelem legnagyobb létszámú, egyetlen fontos ügy köré szerveződött eseményét hívva életre.

Az utolsó szavam hozzátok: ne felejtsétek el, hogy minden egyes ember, mindenki, aki most itt jelen van, számít. Minden egyes napon esélyt kapsz, hogy feltedd a kérdést, hogyan változtathatsz.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 29.
A főváros egyik legdrágább környéke a Duna partján épített Xlll. kerületi Marina Part. Ennek oka az, hogy kizárólag új építésű lakásokat találunk a környéken.
MTVA/Bizományosi: Balaton József 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.