Kultúra

Meghalt Solténszky Tibor

Mecses(1)(210x140).jpg (Array)
Mecses(1)(210x140).jpg (Array)
Dramaturg, színpadi szerző, rendező, színész, tréner, oktató és rádiós volt.

Solténszky Tibor 1953-ban született. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban, majd a szegedi jogtudományi karon tanult, de amikor a színház vonzásába került, egy időre abbahagyta a jogot és a Paál István vezette Szegedi Egyetemi Színpad színésze, majd diák-vezetője lett; tanult Józef Szajna híres Stúdió Színházában, Jerzy Grotowski Laboratórium Színházában – írja a színház.hu.

Oktatói, tréneri munkáját már ekkor elkezdte, színésztréninget vezetett/tanított szerte az országban. A nyolcvanas évek elején rövid ideig dolgozott a Stúdió K-ban is. 1982. január 1.-től a Rádiószínház dramaturgja, majd 2003-tól megszűnéséig vezetője volt. Rádiós művészeti tevékenysége mellett számtalan újságírói területen aktív volt, írt, szerkesztett, rádióban és tévében riporterkedett miközben színházaknál is dolgozott dramaturgként, rendezőként.

Egyebek mellett vezetett kurzust a Színház- és Filmművészeti Egyetem és az ELTE média-szakán, Dublinban, az EDERED európai ifjúsági színházi kurzusán. Több színházi képzési szakanyag kidolgozásában vagy lektorálásában vett részt (OKJ, színész szakmai vizsga, dráma érettségi követelmény-rendszer). A MASZK Színészkamarai Egyesület színészvizsgáin számos alkalommal működött közre vizsgabiztosként.

A Színházi Dramaturgok Céhe megrendülten vette tudomásul Solténszky Tibor halálhírét. Úgy emlékezett rá, mint aki,

mindig, mindenhol mindenben segített, nagy tudásával, különleges empátiájával, szakértelmével. Ez a tudás  egyszerre táplálkozott nagy műveltségéből, rádiórendezői gyakorlatából, alternatív csapatokat nevelő és őket rendező tehetségéből, és abból, hogy rendelkezett azzal a képességgel, amelyet  kevés szakemberről mondhatunk el: meg tudta állapítani  egy-egy drámai szövegről, hogy milyen színpadi minőség rejtőzik benne.

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik