Kultúra

Soha nem látott nemtetszést váltott ki a nyilvánosságból Nemes Jelesék zsűrizése

24.hu
24.hu

2016. 05. 23. 07:32

Soha nem volt még annyira vitatott a zsűri döntése a cannes-i fesztiválon, mint vasárnap este.
Korábban a témában:

A fődíjjal jutalmazott Én, Daniel Blake című film, a mostantól kétszeres Arany Pálma-díjas Ken Loach alkotása “teljesen kiváló” – mondta a zsűrielnök George Miller. A Mad Max-filmek ausztrál rendezője szerint,

amikor ezer ember van egy fesztiválon és véleményt alkot, mindig lesz olyan, aki bírálja a díjazást, ez része a játéknak, a fesztivál kellemes részének.

A fesztiválpalota sajtótermében a díjkiosztás alatt az újságírók néhány kivételt leszámítva valamennyi díj bejelentését hangos nemtetszéssel fogadták, majd az első Twitter-bejegyzések és cikkek is azonnal vitatták a zsűri választását.

Az idei gyönyörű versenyt elrontotta az elvakult zsűri

– írta a Les Cahiers du Cinéma francia filmes folyóirat a Twitteren, míg a másik legjelentősebb francia filmes lap, a Le Positif vezetőkritikusa, Philippe Rouyer csalódott a díjakban, amelyekből szerinte kizárólag a társadalmi és humanista jellegű filmeknek jutott, a nagyszabású, innovatív alkotások rovására.

A sajtó egyöntetűen hiányolta a díjazottak közül a Tony Erdmann című német versenyfilmet, Maren Ade vígjátékát, Kleber Mendonca Filho brazil rendező Aquarius című filmjét és a Robotzsaru, Az emlékmás és az Elemi ösztön holland rendezőjének, Paul Verhoevennek az Elle című erotikus thrillerét Isabelle Huppert főszereplésével.

A berlini Maren Ade, amely meghódította a szíveket, üres kézzel megy haza. Mi marad a cannes-i fesztiválból?

– írta honlapján a Süddeutsche Zeitung német lap.

Huszonegy film volt versenyben, nagyon sok lehetőség volt, de csak nyolc díjat adhattunk át

– válaszolta a zsűrielnök arra a kérdésre, hogy a kritikusok körében favoritnak számító Toni Erdmann miért nem kapott semmilyen díjat.

Megpróbáltunk nem figyelni a filmkritikákra, mert magunk akartunk dönteni, mi így dolgoztunk. Szigorúan és energikusan dolgoztunk, sokkal hosszabban, mint más zsűrik szoktak

– mondta a zsűrielnök. Nemes Jeles László, a tavalyi fesztiválon a zsűri nagydíját elnyert Saul fia rendezője üdvözölte, hogy az idei nagydíjas Juste la fin du monde (Épp a világ vége) című kanadai alkotást 35 milliméteres filmre forgatták, s annak a reményének adott hangot, hogy a jövőben több 35-ös filmet válogatnak be a versenybe. Elmondta, hogy mennyire megérintette őt Xavier Dolan ambiciózus filmje.

Emlékeztetett arra, hogy az alig 27 éves kanadai rendező tavaly abban a zsűriben foglalt helyet, amely a Saul fiának ítélte a nagydíjat, de hozzátette, hogy nem ez volt az oka, hogy támogatta a kanadai alkotást.

Nagyon tetszett nekünk a film. Az elejétől meghallottuk a rendező különleges hangját. Boldog vagyok, hogy léteznek olyan rendezők, akik a saját útjukat járják, másfajta filmeket csinálnak, mint amilyenek korábban készültek

– hangsúlyozta a magyar zsűritag. Az egyik leginkább vitatott díj a női alakításé, amelyet a Fülöp-szigeteki Jaclyn Jose vehetett át Brillante Mendoza Ma’Rose című dokumentarista módon forgatott filmjének főszerepéért, amit több kritikus is epizódszerepnek tekintett.

Ez egy nagy szerep, ő viszi végig a filmet, nekem megszakadt a szívem

– mondta Donald Sutherland kanadai színész. Dán kollegája, Mads Mikkelsen szerint “csodás színésznőről” van szó, aki egyáltalán nem epizódszereplő a filmben.

Forrás: MTI
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.