A román népzene legszélesebb körben ismert formája a valószínűleg közel-keleti gyökerekkel rendelkező doină, melyet először 1912-ben Bartók Béla írt le egy észak-erdélyi útján. Úgy gondolta, hogy ez az improvizatív, túl díszes, tetszőlegesen kiválasztott ritmusú stílus csak Romániára jellemző, de később a környező országokban, sőt, Algériában, Indiában, valamint a Közel-Keleten is talált hasonló dallamokat, így meg volt győződve róla, hogy ezek mind az arab-perzsa kultúrából származnak.
Ez a mosztafalvai (Arad megye) néni nyolcvan éve műveli a tudományt:
Ezt az elméletet az azóta eltelt egy évszázad során számos román néprajzi kutató elutasította, Bartókot pedig egyszerűen románellenesnek kiáltották ki. A román és nem román kutatók által is bemutatott hasonlóságok ettől függetlenül megkérdőjelezhetetlenek.
A Fehér megyei Alsógirda hegyeinek ölelésében játszó Dobrea Ana:
A paraszti doinák legtöbbször egyszerű fúvós hangszereken hangzanak el, de számottevő részüket egyszerű levelek segítségével adják elő.
A doina 2009 óta szerepel az UNESCO szellemi kulturális listáján. Sokszínűségét jól mutatja, hogy akár zenekarral az ember háta mögött is jól művelhető:
