Kultúra

45 év után újra Cannes-ban a Szerelem

A 69. filmfesztiválon, a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató Cannes Classics nevű programban újra bemutatták Makk Károly legendás filmjét.

A vetítés előtt a 90 éves rendező személyesen köszöntötte a nézőket. Makk Károly az MTI-nek elárulta, hogy azt a New York-i magyar szabók által készített, “békebeli jól megcsinált szmokingot” viselte, ami a 45 évvel ezelőtti bemutatón volt rajta először. A rendező számos szakmai és személyes kapcsolatot köszönhet a fesztiválnak, ahol 1955 és 1987 között visszatérő vendégnek számított, hiszen hat filmjét mutatták be.

Makk Károly emlékeztetett arra, hogy a Déry Tibor két novellája alapján készült forgatókönyvet politikai okokból hat évig a hatalom nem engedte megvalósítani. Az engedély azután érkezett meg, hogy 1969-ben a ZDF nyugat-német köztelevízió az írótól megvette a forgatókönyvet, s a rendezésre felkérte Makk Károlyt. A rendező szerint a magyar politikai vezetés el akarta kerülni azt a “világbotrányt”, hogy egy Magyarországon betiltott forgatókönyvből német film készüljön, ezért engedélyezte a film elkészültét.

A Szerelem 1971-es cannes-i fogadtatása Makk Károly szavai szerint “szédületes” volt, a filmet tapsviharral fogadták a nézők, még az utcán is “őrjöngtek”, amikor oldalán a két főszereplővel, Darvas Lilivel és Törőcsik Marival a vetítés után levonult a vörös szőnyegen. A harmadik főszereplő, Darvas Iván viszont nem lehetett jelen, miután a magyar politikai vezetés nem engedte ki a fesztiválra.

A rendező azt a pillanatot is felidézte, amikor 45 éve a bemutató előtti sajtótájékoztatón egy újságíró megkérdezte a franciául kiváló beszélő Déry Tibort, hogy szerinte 1956 forradalom vagy ellenforradalom volt. Mielőtt az író válaszolt volna, néhány másodpercig töprengett, miközben Dósai István, a filmforgalmazásért akkor felelős Hungarofilm vezérigazgatója magyarul odaszólt Makk Károlynak, hogy vegye át gyorsan a szót. “Te hülyének nézel engem?” – szólt vissza emlékei szerint Makk Károly, miközben Déry Tibor azt válaszolta : “Forradalom”.
“Ezután nem lehetett mit csinálni, ez otthon is tudomásul lett véve” – hangsúlyozta a rendező.

Az 1971-es zsűri elnöke Michele Morgan francia színésznő volt, aki a vetítés után titokban -, miután a zsűritagok nem találkozhatnak a versenyfilmek alkotóival -, Gaál István filmrendezőnek, a zsűri magyar tagjának közreműködésével egy étteremben találkozott Makk Károllyal, hogy elmondja neki, mennyire tetszett neki a film, és “megszakad a szíve” a Darvas Iván által “játszott gyönyörű fiúért, akit két nő vár” haza.

A Szerelem végül a zsűri díja mellett megkapta a Nemzetközi Katolikus Film- és Audovizuális Szervezet által adományozott OCIC-díjat is, valamint a két főszereplő, Törőcsik Mari és Darvas Iván külön dicsértben részesült. A film felújított változatát a Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére hívták meg az idei fesztiválra. A cannes-i vetítésen jelen voltak a Filmalap vezetői és Andy Vajna filmipari kormánybiztos is.

Az eredeti 35 mm-es film felújítása 4K digitális hordozóra a Magyar Művészeti Akadémia pályázati támogatásával, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) közreműködésével, a Focus-Fox Stúdióban és a Magyar Filmlaborban készült. A teljes körűen restaurált Szerelem Cannes-ban volt látható először, és hamarosan ismét látható lesz a francia mozikban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik