Kultúra

Lelőttek egy papot

24.hu
24.hu

2016. 05. 08. 09:16

Ezzel a merénylettel kezdődött minden. Pest mára elzüllött, Budát egy faji alapon működő egyház uralja. A főhős, Corvinus a túlélésre hajt, ad-vesz, radar alatt. Magyar sci-fi a Matiné.
Korábban a témában:

Senki más

 

Ajtót nyit, utcai ruhában.

– Képzeld, én is csak most értem ide – mondja Ameena.

Belépek, bezárja az ajtót. A keze kicsit remeg, ez szokatlan.

– Valami gond volt?

– Nem, csak… A közlekedés. Tudod, a rengeteg ellenőrzés. Annyi pestőr van az utcákon. Még sosem láttam ennyit.

– A városban is?

– A városban is, de inkább a szélén, a Sikán előtt.

– Az évforduló. Mindenféle merénylettől tartanak.

– Tudom, persze, de…

– Elhallgat és olyan arcot vág, hogy először nem is értem.

– Mi az? Történt valami?

– Nem, csak… beszélnek ezt-azt.

– Mm. És mégis mit?

– Hát hogy valami hadjárat folyik Kando ellen, és ha így megy tovább, meghátrál.

– Te tudod, kicsoda Kando?

– Hogyne tudnám, nem vagyok hülye.

– Bocs, persze hogy nem. Csak még sose beszéltünk erről.

– Sok mindenről nem beszéltünk.

– Igaz. Ne haragudj.

– Nem szemrehányásnak szántam, csak ténymegállapításnak. Na mindegy, szóval ezt hallottam, csak nem tudtam, előhozzam-e, mert nem tudom, te hol állsz a… érted…

– Hogy Kando embere vagyok-e?

– Hát… igen.

– Itt sem mindenki Kando embere. Sőt közvetve senki nem dolgozik neki. Nagyon keveset lehet tudni róla, és az is csak duma.

– Akkor mik ezek a robbantások? Mert csak több van, mint korábban, nem?

– A fene tudja. Simán lehet az évforduló miatt is.

– Úgy érted, hogy a Hazátlan Magyarok Szabadcsapata…?

– A Kiegyezés ellen, ja. Szerintem ez benne van. Aztán hogy ők fenik-e a fogukat Kandóra, ki tudja. Az szinte biztos, hogy Budáról irányítják a dolgot.

– Budáról? Ejha.

– Ja.

Elhallgat. Tudom, mi lenne a logikus lépés, mit szoktunk ilyenkor csinálni, de látom rajta, hogy feldobta ez a beszélgetés, és kivételesen nekem is beszélhetnékem van.

– És nekem talán át kell mennem oda.

– Hová?

– Budára.

– Budára?

– Furcsa dilemmába futottam bele – mondom.

Ameena bólint. Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy most tényleg átlépünk egy határt, olyan területre hatolunk, ahol a testünkre rárakódik az, amit úgy neveznek, személyiség, múlt, élet. Ezt az egészet eddig kölcsönösen kerültük, de belőlem most kikívánkozik, talán azért, mert ő előhozta. És a részéről rendben. Ameena bólint.

– Meg kell keresnem valakit, és nem tudom, ez mivel jár. Úgy értem… Hagyom, lebeg.

– Személyes ügy?

– Az. Nagyon személyes.

– És nem hagyhatod? Úgy értem, hátha megoldódik magától. Vagy megoldja valaki más.

– Ezt? Senki más. – Akkor nincs választásod, nem igaz? Ránézek. – Hát nincs. Az nincs.

Urban landscape future.

 

És jött a doktor

 

Az ajtaja szó szerint mindig nyitva áll. A folyosón a fal mellett látogatóknak szánt székek sorakoznak, akár egy kórházban, de a szobába belátni nem lehetett, csak hallani, amiről odabent beszélnek, illetve beszél a doktor.

A privát szféra teljes hiánya – ez az egyik ok, amiért rühellek a doktorhoz jönni, talán egyszer-kétszer fanyalodtam rá. Nem tagadom, akkor hasznos dolgokat tudtam meg tőle, de mindig számolni kell azzal, hogy rajtam kívül még páran hallják, milyen ügyben járok.

Sosincs egyedül, valaki mindig akad, aki rászorul, vagy éppen brahiból kérdezgeti. Ezt nekem elég nehéz megérteni, de hát az ember furcsa állatfaj.

Sosincs egyedül, valaki mindig ott ül vele szemben azon a háromlábú széken, amin nem lehet kényelmesen ülni, úgyhogy kénytelen vagy állandóan egyensúlyozni és egyenesen ülni, és ezért nem lehet nem figyelni. Ott ülsz vele szemben, és hiába ő beszél, olyan érzés, mintha téged faggatna.

Sosincs egyedül, és mindig ott vannak vele az emlékek, akár egy súlyos betegség, ő úgy nevezi, memoricitis, képtelen felejteni, és ha nem akar megfulladni, megőrülni, ha nem akarja, hogy az agyveleje kifolyjon a fülén, kénytelen beszélni. A doktor zseniális hipochonder, vagy őrült, ez ugyebár nézőpont kérdése. Mindenesetre a számtalan képzelt baja cseppet sem akadályozza a memóriáját, sőt emiatt mintha élesebben látná a világot, fokozottan tudatában lenne. Vagy tényleg csak őrült. A doktor nevet is ezért kapta, ugyanis az összes kibaszott betegségének alaposan utánanézett, simán tud annyit róluk, mint az orvosok. Sőt többet is, és persze éppen ez a bibi.

Sosincs egyedül, most is várnom kell. Hallom, amiről mesél, mert nincs ajtó, és a kis szobából folyamatosan árad a múlt.

– …mert ha azt hiszed, hogy káosz volt, óriásit tévedsz, fiam. Én a saját szememmel láttam a közvetlen hatását, mert éppen kétutcányira voltam. A kórházba tartottam, akut hasi panaszokkal, ami hasnyálmirigy lehetett, erről ma is meg vagyok győződve, csak hát ugye nem jutottam el oda, mert akkor becsapott a mennykő.

– De a történelem…

– A történelem? Nekem akarsz történelemről beszélni? Majd én mesélek neked történelemről. Én ott voltam, én láttam, átéltem. Kell ennél hitelesebb történelem? A történelmet nem lehet leírni. A könyv a történelem hidegágya. A könyvekben a történelem kiszenved. A történelem olyan, mint a lehullott levélszőnyeg, már fonnyadt, már rohad, mégis ebből sarjad a jelen. A fertőzések melegágya is persze…

– Szóval akkor nem is volt káosz?

Akárki az, jól teszi, hogy közbeszól. A doktor gondolatmenete hajlamos megrekedni egy barázdában, időnként tovább kell döccenteni.

– Káosz? Na, még egyszer.

– A Merénylet után. Nem volt káosz a Merénylet után?

– Bizonyos értelemben persze hogy volt. Az emberek között. Vagy nevezzük őket népnek. Akkor még nép volt, hovatovább magyar nép. Nem hígítatlan, teszem hozzá, sosem volt az, el ne hidd annak, aki ezt mondja, mindig is vegyes faj voltunk, de… Ja, igen, szóval a nép lába alól persze kiszaladt a talaj. De nehogy azt hidd, hogy egyetlen merénylet miatt. Lelőttek egy papot. És? Ki nem tett volna rá magasról? Nem a pápáról volt szó, könyörgöm, hanem egy sehonnai kis egyházról, amiről pár országgal arrébb talán nem is hallottak. Választottak volna másikat és kész. Épp azért szaladt ki a lábuk alól a talaj, mert a fejesek ezt akarták.

– A fejesek? Az akkori kormány?

– Jaj, fiacskám, ez nem ilyen egyszerű. Mit tanítanak nektek? A kormány csak a jéghegy csúcsa. Mindig, mindenhol az. A különböző érdekcsoportokról beszélek, lobbikról. És nemcsak hazaiakról, külföldiekről is. Az egész olyan szinten meg volt alapozva, hogy el se hinnéd. Le voltak osztva a lapok, ahogy mondani szokás.

– Ez azért túlzás, nem?

– Európa a szakadás szélén állt, ezt még talán ti is tudjátok. Az Unió zsákutcába jutott, egyesek szerint onnan is indult persze… Igen, szóval elkerülhetetlen volt a továbblépés. A Merénylet jó ürügy volt, hogy megvalósuljon a Kaukázusi Kommuna, ami akkor legalább egy évtizede érett. Ha nem több. Azt hiszed, véletlen, hogy itt a Duna vonala lett a határ? Hogy éppen azok a gyárak, telepek, projektek kerültek erre a felére, amik? Szépen suttyomban, hallgatólagos megállapodásokkal és fenyegetésekkel és zsarolásokkal alakult ki a helyzet.

– De mégiscsak volt káosz, nem?

– Persze, elkerülhetetlen volt. És talán nem is akarták elkerülni. Egy ilyen trauma igencsak nyugtató hatással tud lenni az amúgy politikailag aktív elemekre. A nép, az istenadta nép meg örült, hogy túlélte és megőrizte az ép eszét, jó ideig lekötötte az, hogy kiheverje és összeszedje magát. Közben a Kommuna megszilárdult, és akkor már nem volt visszaút. – A doktor kuncog. – Már akinek. Néhányan nem bírtuk. Inkább világgá mentünk. Szó szerint.

– Olyan rossz volt a rendszer?

– Az a hatalom, nevezzük hatalomnak, mert végül is mi más? Szóval az a hatalom, ami engedi, hogy ilyesmi történjen a népével, nem érdemli meg az uralmat. Mert igen, az emberek megtapasztalták a káoszt, ebben igaza van a könyveidnek. Lázongások voltak, utcai harcok. Engem éppen akut porphyria gyötört, de napokon keresztül nem látott orvos, mert annyi volt a sebesült. Emlékszem egy férfira, akinek a szemét kaparták ki. Az arcát lassan elkoptatják az évek, de a hangjára, a kölnijére máig emlékszem. Akkor kaptam a hemofóbiát. Nem bírtam többé elviselni a vér látványát.

– És a sebesültek…

– Jól van, lejárt az időnk. Még sok mesélnivalóm van, de most vár másvalaki, rá is kell időt szakítanom. Agorafóbiám lett, nem léphetek ki a külvilágba, hát meg kell engednem, hogy a külvilág jöjjön el hozzám. Gyere el megint, és folytatjuk.

Kijön a fickó, savószín pillantása egyből végigmér, ki vagyok, mit hallottam, mihez kezdek vele. Nem sütöm le a szemem, csak nézek rá, de a tekintetem megáll a savószín pocsolyánál, nem megy mélyebbre. Aztán elszakadunk, ő nem néz vissza, én nem nézek utána.

Felállok, kifújom a levegőt, belépek.

A doktor rám néz, meglát, úgy értem, igazán meglát, és kissé megkopik a mosolya. Ez új. Nem mondom, hogy sokan szeretnek, de eddig nem volt egymással bajunk.

– Á, Corvinus, isten hozott! – mondja, és a hangja annyira más, mintha nem az övé lenne. Kedélyes, barátságos. Színésznek kellett volna mennie. Persze valahol az is, ezt a tömérdek betegséget eljátszani sem lehet másképp. – Miben lehetek szolgálatodra? Ne is mondd, kitalálom: a Hatodik köztársaság melltűi érdekelnek, igaz? Hallom, szereztél párat, és szeretnéd jó áron elpasszolni, mi? Ahhoz nem árt tudni róluk ezt-azt, bizony, és van is mit.

Leülök, egyrészt a meglepetéstől, másrészt, nem is tudom, gépiesen. Most megy el a kedvem az egésztől. Szegény már meghibbant, nem fogom itt az időmet…

Megmarkolja a vállam.

– Akkoriban persze a Hatodik köztársaság egy kis magból indult, amolyan egyetemi társaságként kezdte – mondja a doktor.

Csakhogy nem mozog a szája. A vállamat szorítja. A másik kezével csendre int, és most látom, hogy van a markában valami, egy apró mütyür, és a hangja nem a szájából jön, és megértem, hogy a micsoda egy távirányító. A vállamat markolva felállít, és egy paraván mögé vezet. Ahogy belépünk, kissé csengeni kezd a fülem.

– Ne aggódj, zavarófüggöny. – A paravánra néz. – Most esik le a poén… Na, mindegy. – A szemembe néz. Nem is pillantás ez, hanem sugár, egy olyan elme bocsátja ki, ami nemhogy nem hanyatlik, de képessége csúcsán jár. – Tudom, mi történt. Mármint nagy vonalakban. Sajnálom Tandemet.

– Keresek valakit – mondom válasz helyett. – Egy sprintert.

– Sprintert? Nocsak. Hogy hívják?

– Virga.

– Virgát keresed? Nocsak. – Elhallgat, fülel, megnyomja a kezében tartott kütyüt, a kinti zsolozsmázás folytatódik. – Tudom, hol húzza meg magát. Második küllő, folyó felőli oldal, középtájt. Rozoga, zöldes épület. El se tévesztheted, hidd el. Bemész, jobbra lesz egy lejárat az alagsorba. De iparkodj. Figyelnek, hallanak mindent. Nem – mosolyodik el, kivillan a felső ínye és a megmaradt két fog, egy őrlő és a szem –, ez nem paranoia, hidd el, tényleg figyelnek mindent. Mindenhol vannak ügynökeik, embereik. Várnak, figyelnek, adatot gyűjtenek.

A paravántól, a mögötte duruzsoló hangtól valahogy kísérteties ez az egész.

– Kicsodák? – kérdem.

– Igen, ez a nagy kérdés, mi? – Kikukucskál a paraván mellett. – Ezt még én sem tudom, de jelölt sok van. Lehetnek budaiak, lehetnek itteniek. Az tény, hogy Kandóra fáj a foguk, vagyis inkább a birodalmára. Nem egyszerű bandaharc, nehogy elhidd. Ahogy Kando sem egyszerű gengszter vagy alvilági vezér, vagy hogy nevezik. A világ sosem volt ennyire egyszerű, hogy fel– meg al-, sok oldala van, és mind hamis.

Kint a folyosón valaki köhög.

A doktor összerezzen, megragadja a karom és kiránt a paraván mögül. Visszaterel a székhez, és belenyom. Ő is leül. Rám néz, rám mutat, és megnyomja a kütyüt.

– Jól van, ennyi elég, köszönöm, hogy eljöttél, gyere máskor is.

Felállok. Elindulok kifelé, a küszöb előtt, amíg még nem látnak kintről, visszanézek. Engem bámul, aztán a tekintete lesiklik a padlóra, kiürül belőle az az éltető erő, ami az isten tudja honnan jött, és újra megtört, betegeskedő öregember, hipochonder. A doktor.

Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

Agave, 2015

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 7.
A kormány bevándorlásról szóló plakátja a főváros VIII. kerületében, a Hungária körúton 2015. június 7-én. Több helyen megrongálták a plakátokat, ezért a Fidesz feljelentést tesz bűncselekményre felbujtás miatt. Németh Szilárd, az országgyűlési képviselője felszólította Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét és párttársait, hogy "ne uszítsák tovább az embereiket ilyen agresszív és törvénytelen cselekedetek elvégzésére".
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.