Kultúra

Film készül a mémből: jön a Slender Man-horror

A mitikus online figura moziját a Sony egyik leányvállalata fogja tető alá hozni és már az is megvan, hogy ki írja a produkció forgatókönyvét.

A Sony Pictures fennhatósága alá tartozó Screen Gems jelentette be, hogy mozifilmet forgatnak a világhálót évek óta lázban tartó félelmetes mém, a Slender Man néven elhíresült figura felhasználásával. A produkció jelenleg még gyerekcipőben jár, azonban a stúdió a sztori kidolgozásával már meg is bízta David Birke forgatókönyvírót, aki egyebek mellett a 2014-es 13 Sins című horrort és az idei Elle című thrillert is írta. Az már most biztos, hogy Birke-nek nem lesz könnyű dolga, hiszen a semmiből kell kitalálnia egy használható cselekményt a horrorhoz, amely az interneten hódító Slender Man körül forog majd.

Az érthetetlen okokból öltönyben járó colos testalkatú és a bizarr arctalanságával kétségtelenül para figura 2009-ben a Something Awful nevű weboldal fórumán ütötte fel a fejét, ahol egy photoshop-versenybe bizonyos Eric Knudsen nevezte be a saját ötleteként. A koncepció szerint a mumusszerűen a sötétben ólálkodó és gyerekekre vadászó Slender Man már hét évvel ezelőtt egy csapásra roppant népszerűvé vált és a világhálót bejárva azóta másokat is megihletett, mígnem mostanra eljutott oda, hogy a kétségbeejtő ötlethiányban szenvedő hollywoodi álomgyár is megkíséreljen pénzt csinálni belőle.

Forrás: The Guardian

Ajánlott videó

Olvasói sztorik