Kultúra

Blake Lively bikiniben viaskodik a rá vadászó cápával

Persze eleinte még több ruha lesz rajta, de ahogyan az A zátony új előzeteséből kiderül, a történet előrehaladtával megszabadul majd tőlük.

Az alkotók a kultikus A cápa és a sziklák közé szorulva magára maradó James Francóról szóló 127 óra ötvözetének ígérik az itthon majd A zátony (The Shallows) címen futó thrillert, amelyhez most megérkezett az első trailernél sokkal többet mutató második előzetes.

Az alkotás arról fog szólni, hogy Nancy (Blake Lively) egy nap elmerészkedik szörfözni oda, ahol csak a legnagyobb menők szoktak és pechére összehozza az élet egy nagy fehér cápával, amely a két futólag megismert szörfös arc megebédelését követően szívesen elfogyasztaná őt uzsonnára. Nancy-nek ideiglenesen sikerül megmenekülnie a jószág elől és egy sziklás zátonyra kapaszkodik fel, ahonnét azonban képtelen lesz lelécelni, ugyanis a cápa szemlátomást nem fog letenni arról, hogy a közeljövőben őt is megegye.

A Non-stop és az Éjszakai hajsza című Liam Neeson-filmeket is jegyző Jaume Collet-Serra rendezésében készülő A zátonyt június 29-én fogják bemutatni az amerikai mozikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik