Kultúra

Új fotókon kungfuzik a Marvel következő tévés hőse

Klassz felvételek jelentek meg a Netflix égisze alatt készülő Iron Fist, azaz a Vasököl-sorozat forgatásáról.

A Trónok harcában Loras Tyrellként ismertté vált Finn Jones februári leszerződésével teljessé vált a The Defenders, vagyis a Védelmezők jövendőbeli csapata, amelyet Charlie Cox (Fenegyerek), Krysten Ritter (Jessica Jones) és Mike Colter (Luke Cage) után a 27 éves brit főszereplésével készülő Iron Fist hőse, Vasököl fog alkotni.

A Védelmezők forgatása még odébb van, azonban a harcművész karakter önálló szériájáé már elkezdődött, amelyről a közelmúltban megjelent első képek után most néhány érdekes új fotó érkezett. Ezeken Finn Jonest már nemcsak mászkálni és szökdécselni, de koreográfusok társaságában kungfus mozdulatokat gyakorolni is láthatjuk.

Galéria
GC Images

Vasököl eredettörténete úgy szól, hogy a valójában Daniel Rand nevű figura kilencéves korában, a Himalájában elveszíti szüleit, miután az apját a barátjának hitt üzlettársa meggyilkolja, az anyja pedig farkasok áldoztává válik, miközben a fiát védelmezi. Az árván marad ifjút eztán a legendás elrejtett város, K’un-Lun uralkodója, Yü-Ti fogadja be. Daniel tíz évet tölt K’un-Lun falai között, ahol elsajátítja a város speciális kung fu harcművészetének titkait és végül Vasököllé, az “élő fegyverré” változik. A sorozat várhatóan azzal a felütéssel fog indulni, hogy Rand egy nap visszatér szülővárosába, New Yorkba, hogy ott aztán puszta kézzel számoljon le apja gyilkosával és az utcákat uraló alvilági alakokkal.

Forrás: Coming Soon, Marvel Database Wikia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik