Kultúra

Mila Kunis buliőrült üzemmódba kapcsol

A Bad Moms című vígjátékban, amely három az anyaságtól és a munkától besokalló fiatal nő kalandjairól fog szólni. Trailer.

A Másnaposok-trilógiát is forgatókönyvíróként jegyző Jon LucasScott Moore páros írja és rendezi a Bad Moms (Rossz anyukák) című a korábbi munkáikhoz hasonlóképpen flúgosnak ígérkező vígjátékot, amelyhez most megérkezett az első előzetes.

A produkció főhőse a karrierista és családanya Amy (Mila Kunis) lesz, akinél egy nap betelik a pohár a mindennapos kötelezettségektől és az állandó stressztől, ezért megdumálja a Kristen Bell és Kathryn Hahn által alakított két legjobb barátnőjét, hogy engedjék ki a gőzt és kicsit kezdjenek el megint úgy élni, ahogyan azt még szinglikként tették. Ennek eredménye pedig a már az előzetesben is látható ereszd-el-a-hajamat partimaraton lesz.

A központi szereplők mellett a Christina Applegate, Jada Pinkett Smith és Annie Mumolo mellékszereplésével készülő Bad Moms július 29-én fog debütálni az amerikai mozikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik