Kultúra

Romantikus mozi készül az Obama-házaspárról, itt az első trailer

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

hypevadász. 2016. 04. 29. 15:45

Reméljük, hogy nem kap ötletet a honi filmgyártás.

Kezdjük azzal, hogy feldolgozzuk a tényt, miszerint

film készül az Obama-házaspár megismerkedésérőlOké, most, hogy ezen a történelmi jelentőségű eseményen túltettük magunkat, lássuk, mivel is van dolgunk. A Southside with You című életrajzi film híre tavaly júliusban röppent fel, akkor találták meg az ifjú Barack megformálóját, Parker Sawyerst, aki mellé hamarosan megérkezett a Michelle-t alakító Tika Sumpter is. Az idei Sundance-re aztán össze is pattintották a filmet, és az első értékelések, ha nem is ájult rajongással, de alapvetően pozitívan nyilatkoztak a Mielőtt felkel a nap hangulatára hajazó elsőrandi-filmről, melyben a két fiatal ébredező vonzalmán túl a későbbi elnök lelkületébe is kapunk némi betekintést. Az 1989-es randevú, ahová Barack Obama csóró joghallgatóként rohadó kocsival érkezett, aztán sorsszerűnek bizonyult, a pár máig együtt építi az amerikai szebb jövőt, két ciklus óta már elnöki párként. A trailer mindenesetre egészen hangulatos – csak aztán nehogy az előzetes láttán Vajna kormánybiztos úr megihletődjön, aztán berendeljen egy Lévai Anikó – Orbán Viktor randifilmet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21: US actor Adam Sandler (R), US actor Ben Ben Stiller (C) and British actress Emma Thompson (L) arrive for the film ‘The Meyerowitz Stories’ in competition at the 70th annual Cannes Film Festival in Cannes, France on May 21, 2017.  Mustafa Yalcin / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.