Kultúra

Ezzel a Magnetóval mindig csak a baj van

Könyvelhetjük el az X-Men: Apokalipszis új tv-szpotját nézve, amelyben a társai ellen forduló mutánst illetően egy titokra is fény derül.

Ő az apám.

– jelenti ki Peter Maximoff, alias Higanyszál (Evan Peters) a tévészpot végén és ezzel ugyan a képregényeket ismerőknek nem mond nagy újdonságot, de Ravent (Jennifer Lawrence) sikerül erősen meglepnie. Az alig három nappal a X-Men: Apokalipszis végleges előzetese után megjelent promóban futólag új snitteket is láthatunk a produkcióból, amelyben a hétfői trailer óta nagyon úgy fest, hogy Farkasként Hugh Jackman is feltűnik majd.

Bryan Singer negyedik mutánsmozija az év egyik legnagyobb szuperhősös banzájának ígérkezik, amelyben az Oscar Isaac alakította nagyon kék és nagyon legyőzhetetlen Apokalipszis fog a világvégével fenyegetőzni, miután ő és a maga mellé állított négy követője, Psziché (Olivia Munn), Magneto (Michael Fassbender), Vihar (Alexandra Shipp) és Angyal (Ben Hardy) az emberiség kiirtását tűzik ki célul. Természetesen ezt a Charles Xavier (James McAvoy) és Raven (vagy Mystique) vezette fiatal mutánsok nem fogják tétlenül nézni, így szembeszállnak a náluk sokkal erősebb ellenfelekkel.

A már említetteken felül a Nicholas Hoult (Bestia), Rose Byrne (Moira MacTaggert), Tye Sheridan (Küklopsz), Sophie Turner (Jean Grey), Kodi Smit-McPhee (Árnyék), Lucas Till (Plazma), Josh Helman (William Stryker) és Lana Condor (Jubilee) alkotta igencsak tekintélyes szereplőgárdával készülő X-Men: Apokalipszis egy héttel az amerikai premier előtt, május 19-én fog megérkezni a magyar mozikba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik