Kultúra

A dzsungel könyve a magyar mozikat is meghódította

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2016. 04. 25. 16:58

Szépen nyitott a Vadász és a Jégkirálynő is, azonban a Disney meséjét már nem tudta befogni. Kevin Costner új mozija a középmezőnyig jutott.
Korábban a témában:

Akárcsak egy héttel ezelőtt a tengerentúlon, úgy most hazánkban is az első helyen debütált A dzsungel könyve, amely 74,9 millió forinttal nem adott sok esélyt az csütörtökön érkezett és a 33,4 milliós bevételével a második helyet elfoglaló A Vadász és a Jégkirálynőnek. A két éllovas felkapaszkodásának hála az egy héttel ezelőtt még listavezető A főnök a dobogó legalsó fokára szorult, miután ezúttal már csak 18,1 milliót tudott összeszedni.

Meglepetésre még a két premierfilm befurakodása ellenére is egy helyet javított és így negyedik lett a Zootropolis – Állati nagy balhé, amely 11,8 milliót tett zsebre. Mondjuk mázlija is volt, miután az ötödik helyen debütáló új Costner-film, a Beépített tudat alig 50 ezer forinttal maradt csak le mögötte. Négyet rontva hatodikként futott be a Cloverfield Lane 10 9,9 millióval, amelyet a hármat bukó Bazi nagy görög lagzi 2 követ 9,1 millióval. Nyolcadik lett és így a hét veszteseként öt pozíciót is visszaesett a Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3, amely a második toplistás hetén már csak 7,4 milliót gyűjtött. Hatodikból sorolt hátra kilencediknek a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala, amely 5,67 milliót kuporgatott és ezzel még éppen sikerült megelőznie a mezőnyt 5,62 millióval záró Kun Fu Panda 3-t.

Les Visiteurs
Alig egy hét leforgása alatt öt pozíciót is rontott a Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. – A forradalom. Fotó: Freeman Film

A múlthéthez képest többé már nem találjuk az elitben az alig egy hét után kieső Hurok című magyar thrillert, valamint az Eddie, a sas és a Nyakas kakas című filmet sem. A csütörtöki premierek közül pedig a Madárkák című izlandi, az Én és Kaminski című német és A törzs című ukrán dráma sem termelt eleget ahhoz, hogy a TOP 10 közelébe férkőzhessen.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (április 21. – április 24.):

1. A dzsungel könyve – Hétvégi bevétel: 74,9 millió forint. Nézőszám: 52 092. Összbevétel: 74,9 millió forint.
2. A Vadász és a Jégkirálynő – Hétvégi bevétel: 33,4 millió forint. Nézőszám: 22 749. Összbevétel: 36,4 millió forint.
3. A főnök – Hétvégi bevétel: 18,1 millió forint. Nézőszám: 12 775. Összbevétel: 103,3 millió forint.
4. Zootropolis – Állati nagy balhé – Hétvégi bevétel: 11,83 millió forint. Nézőszám: 8 544. Összbevétel: 388,3 millió forint.
5. Beépített tudat – Hétvégi bevétel: 11,78 millió forint. Nézőszám: 7 649. Összbevétel: 11,78 millió forint.
6. Cloverfield Lane 10 – Hétvégi bevétel: 9,9 millió forint. Nézőszám: 6 717. Összbevétel: 29,4 millió forint.
7. Bazi nagy görög lagzi 2 – Hétvégi bevétel: 9,1 millió forint. Nézőszám: 6 189. Összbevétel: 119,6 millió forint.
8. Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. – A forradalom – Hétvégi bevétel: 7,4 millió forint. Nézőszám: 5 159. Összbevétel: 23,5 millió forint.
9. Batman Superman ellen – Az igazság hajnala – Hétvégi bevétel: 5,67 millió forint. Nézőszám: 3 722. Összbevétel: 278,7 millió forint.
10. Kung Fu Panda 3 – Hétvégi bevétel: 5,62 millió forint. Nézőszám: 3 982. Összbevétel: 187,7 millió forint.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.