Kultúra

Meghalt Doris Roberts

A Szeretünk, Raymondból ismert többszörös Emmy-díjas színésznőt 90 éves korában érte a halál.

Elhunyt Doris Roberts amerikai színésznő, aki legismertebb szerepét: Marie Barone karakterét a Szeretünk, Raymond című családi- és vígjátéksorozatban játszotta, amelyért 1999 és 2005 között hét alkalommal jelölték Emmy-re – ezek közül négy díjat meg is kapott. Emellett az Egy kórház magánélete című drámasorozatban nyújtott alakításáért 1983-ban ugyancsak Emmy-vel tüntették ki.

Eredeti nevén Doris May Green 1925-ben született a Missouri állambeli St. Louis városában és színészkedni az ’50-es évek elején kezdett. Számos kisebb tévés szerepet követően olyan produkciókban láthatta őt a nagyérdemű, mint a Szellemtanú, a Pénzes asszony kerestetik, a Hajsza a föld alatt, a Hester utca, a San Francisco utcáin, A nyúlpróba, A rózsa, az Anna Frank naplója, a Szerelemhajó, a Remington Steele, a Bír-lak, a Karácsonyi vakáció, a Lestrapált emberek, a Gyilkos sorok, az Egyről a kettőre, az Egetverő szenzáció, a Férjek gyöngye, az Angyali érintés, a Kis nagy színész, A nagyi szeme fénye, a Grace klinika, A semmi közepén, a Született feleségek, a Vérmes négyes, illetve a Melissa és Joey.

Roberts egészen haláláig aktív maradt, így miközben jelenleg négy produkció is készül, amelyekben kisebb szerepeket vállalt, utolsó befejezett filmje az év elején forgatott JOB’s daughter című dráma volt.

Forrás: The Wrap, IMDb

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik