Kultúra

Újabb képregényhősök kapnak saját sorozatot

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

kultúrás hírvadász. 2016. 04. 08. 14:00

A Marvel karaktereinek táborát erősítő Köpeny és Kard párosa lesz a következő a sorban.

A mozik meghódítása után kezd egyre intenzívebbé válni a képregényhősök televíziós térnyerése is, különösen igaz ez a filmjeivel a nagyvásznakat már évek óta uraló Marvel stúdióra, amely most megállapodott az ABC tévés hálózattal és az annak tulajdonát képező Freeform kábelcsatornával, hogy közös sorozatot indítanak, amely Köpeny és Kard karaktereiről fog szólni. Noha a Pókember elképesztő kalandjai című rajzfilmsorozatban már vendégszerepeltek, a most bejelentett élőszereplős széria lesz az első olyan produkció, amelyben a különös páros kerül a középpontba.

A Vasemberhez, Pókemberhez vagy az X-Men mutánsaihoz képest kevésbé ismert Köpeny és Kard duóját Bill Mantlo és Ed Hannigan találta ki még a ’80-as évek elején és először 1982-ben a Pókember füzetek egyik számában mutatták be őket. Az egymás iránt gyengéd érzelmeket is tápláló párost valójában Tyrone Johnsonnak (Köpeny) és Tandy Bowennek (Kard) hívják és ahogyan azt a műfajban kell, mind a ketten rendkívüli képességekkel rendelkeznek. A misztikus Köpeny teleportálni tud és a testén keresztül dimenziók között lehet utazni, míg a csinos Kard a saját energiájából képes fénypengéket teremteni, amelyekkel nemcsak harcolni de gyógyítani is tud.

Forrás: Variety, Wikipedia

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.