Kultúra

Rajtol a Tavaszi Fesztivál: Liszttől Snétbergeren át Picassóig

Pénteken a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjével indul a főváros legrangosabb kulturális seregszemléje, a 36. Budapesti Tavaszi Fesztivál. A közel 60 helyszínen zajló 17 napos eseménysorozat számos nagyzenekari, opera-, tánc- és kortárs crossover programot kínál az érdeklődőknek.

A nyitóhangversenyen hosszú évek után újra a fellépők között köszönthetjük a Budapesti Fesztiválzenekart az amerikai David Robertson vezényletével. Az est szólistájaként a boszorkányos technikájáról és mély zenei érzékenységéről ismert világhírű, litván származású hegedű- és brácsaművész, Julian Rachlin adja elő Bartók Béla Brácsaversenyét.

Másnap délelőtt 11:00 órától indul a már hagyományosnak mondható Fesztiválnyitó Promenád. A Fővám térről, a Városháza Parkból és a Szent István térről indulva több száz hivatásos és amatőr táncos, énekes, zenész indul el a városban, hogy beharangozza a tavasz kezdetét. A Hősök terére érve egy összművészeti produkció zárja a Promenádot, melyben akár a közönség is részt vehet.

A fesztivál idején ősbemutatók, premierek, világhírű magyar és nemzetközi együttesek, művészek előadásai várják az érdeklődőket. Liszt Ferenc Weimarban komponált főműve, a Krisztus című oratórium a Staatskapelle Weimar és a Magyar Rádió Énekkarának előadásában csendül fel. Harmincéves álmot vált valóra a Pécsi Balett Dubrovay László Faust, az elkárhozott című balettjének bemutatójával. A Bartók Év tiszteletére Bartók és Kodály kompozíciói a népi hangszerek hangján csendülnek fel Szokolay Dongó Balázs valamint a világhírű magyar szoprán, Rost Andrea tolmácsolásában. Olyan világsztárok lesznek a fesztivál vendégei, mint Ramón Vargas, aki Mozart méltán híres és sok viszontagságot megélt operája, az Idomeneo egyik főszerepét énekli, vagy az orosz és olasz operaházak színpadáról egyaránt ismert Vlagyimir Galuzin, aki Csajkovszkij Pikk dáma című operájában lép fel.

A Ránki Dezső–Klukon Edit zongoraművész házaspár a 150 éve született Erik Satie emlékére állította össze műsorát. A nemzetközi hírű Kodály Vonósnégyes a Berlini Filharmonikusok fúvósaival kiegészülve ritkán játszott Richard Strauss-, Smetana- és Schubert-műveket ad elő. Kálmán Imre 1928-ban Bécsben bemutatott különleges jazzoperettje, A chicagói hercegnő a fesztivál keretében debütál Magyarországon. Nagy sikerű 2014-es koncertje után egy igazi klasszikussal, a Carmina Buranával tér vissza a Müpába az ütőhangszeres virtuóz, Martin Grubinger.

A fellépők között lesz új lemezével a világszerte elismert jazzgitáros, Snétberger Ferenc; a 2015-ben WOMEX-életműdíjjal kitüntetett szenegáli művész, Cheikh Lô; a sanghaji származású szájorgonista, Wu Wei; kvartettjével az ausztrál jazz-zongorista, Sarah McKenzie; a kameruni származású, New Yorkban élő Richard Bona; az amerikai jazzorgonista-trombitás-énekes, Joey DeFrancesco; Jeff Mills, a detroiti techno-DJ; a szaxofonlegenda Wayne Shorter és napjaink egyik legnépszerűbb jazz-zongoristája, Robert Glasper.

A fesztivál olyan izgalmas produkciókat kínál, mint a komolyzenei mestertudást fergeteges humorral elegyítő duó, az Igudesman & Joo estje, vagy az újcirkusz egyik legeredetibb képviselőjének, a Les 7 doigts de la main társulatának Cuisine & Confessions című, gasztroelemekkel tarkított előadása. Az experimentális zene karizmatikus személyisége, a harmonikavirtuóz Kimmo Pohjonen és honfitársa, a Finn Nemzeti Balett csillaga, Minna Tervamäki lélegzetelállító közös produkcióját, a Bright Shadow-t, Ula Sickle és a Kinshasa Electric pedig improvizatív, DJ-zenére épülő kongói táncelőadását hozza el.

A szentpétervári Mihajlovszkij Színház balettegyüttese a fesztiválra három egyfelvonásos darabbal – Without Words, Duende, Na Floresta – érkezik. A tánc szerelmeseinek két különleges produkciót ajánlunk: a pekingi koreográfus, Wang Yabin és társulata Bi Feiyu nemzetközi sikerű könyvét, a Moon Operát fordította a tánc nyelvére. Intergalaktikus utazás részesei lehetnek a nézők a Nemzeti Balett Space fantasy című előadásán. A fesztivál keretén belül harmadszor rendezi meg a Nemzeti Színház a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM), amelyen ezúttal 14 ország társulatai mutatkoznak be.

A képzőművészet iránt érdeklődőknek igazi csemege lesz a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású Picasso-tárlata. A több mint száz műalkotást, festményeket, valamint rajzokat és szobrokat bemutató kiállítás a katalán zseni életművének valamennyi periódusát felöleli, ugyanakkor önálló koncepció, az emberi alak megformálásának folyamatos változása köré szerveződik. Berlinből érkezik a Ludwig Múzeum Szenvedély. Rajongás és művészet című kiállítása, amely az internet és a közösségi média előtti időszak, az 1960–1980-as évek rajongói magatartását járja körül, különös tekintettel a rockzenére. A fesztiválhoz idén először csatlakozik a BudapestArtWeek, mely egy héten át közel 60 múzeumba és galériába, különleges programokra, tárlatvezetésekre hívja a képzőművészet rajongóit. A Magyar Nemzeti Múzeumban fiatal és befutott kínai tervezők, valamint a selyem magyar szerelmese, Katti Zoób ruháit csodálhatják meg az érdeklődők „A selyem útja” divatbemutató keretében.

Több mint két hétig ismét fesztiválhangulat tölti majd be a várost, a köztereken ezúttal is meglepetésekkel találkozhatnak a járókelők, akik akár maguk is a produkciók szereplőivé válhatnak, legyen az akár a Fesztiválnyitó promenád, akár a zárónap közös kóruséneklése. Ismét felépül a fesztivál egyik legfelkapottabb látványossága, az óriás betűkből kirakott Budapest felirat is, és Fel a fejjel, Budapest! címmel városszerte a járdákon elhelyezett környezetbarát feliratok árulnak el titkokat jellegzetes szecessziós épületekről.

A fesztivál több mint 150 programjáról részletesen a www.btf.hu oldalon tájékozódhatnak.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik