Kultúra

Kevés volt az újabb görög lagzi Batman és Superman ellen a magyar mozikban

Szépen nyitott a Bazi nagy görög lagzi 2, de mégsem tudta lenyomni a szuperhősök viadalát. Az Eddie, a sas csak a középmezőnyig jutott.

Egyelőre akárcsak a tengerentúlon, úgy hazánkban is kitart a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala, amely azért itthon is visszavett és a második hétvégéjén már az elsőn összeszedett bevétele felét sem tudta hozni, noha 44,7 millió forinttal azt még bőven megakadályozta, hogy a Bazi nagy görög lagzi 2 37 millióval átvegye a vezetést. A dobogó aljára a korábbi második Zootropolis – Állati nagy balhét került 20,2 millióval, míg a legutóbb bronzérmes Kung Fu Panda 3 16,5 millióval a negyedik helyre kúszott vissza.

Az ötödik pozícióig sikerült felküzdenie magát a kereken 10 millióval nyitó Eddie, a sasnak, amely mögött a múlt heti pozícióját hajszál híján ugyan, de 5,44 milliót zsebre téve megőrző Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma futott be. Szoros versenyben végül A beavatott-sorozat: A hűséges maradt alul az akcióthrillerrel szemben, miután a youngadult sci-fi alig 40 ezer forinttal, de kevesebbet gyűjtögetett. Nyolcadikként a csupán egyet rontó Deadpool zárt 4,3 millióval, miközben a kilencedik helyen szintén egy újonnan érkezőt köszönthetünk: ez a Momentum című akciófilm, amely 4,1 millióval furakodott be a listát záró Nagyfater elszabadul elé. Utóbbi ezúttal már csak 3 millió forintra volt képes.

Továbbra is a Batman Superman ellen a bevételi lista bajnoka. Fotó: Warner Bros.
Továbbra is a Batman Superman ellen a bevételi lista bajnoka. Fotó: Warner Bros.

A múlthéthez képest többé már nem találjuk az elitben a Hogyan legyünk szinglik? című csajos vígjátékot és az Egyiptom istenei című mitologikus CGI parádét. A csütörtöki premierek közül pedig mindössze az Emlékek őrzői című francia dráma nem termelt eleget ahhoz, hogy a TOP 10 közelébe férkőzhessen.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (március 31. – április 3.):

1. Batman Superman ellen – Az igazság hajnala – Hétvégi bevétel: 44,7 millió forint. Nézőszám: 34 307. Összbevétel: 216,6 millió forint.
2. Bazi nagy görög lagzi 2 – Hétvégi bevétel: 37,0 millió forint. Nézőszám: 27 146. Összbevétel: 58,8 millió forint.
3. Zootropolis – Állati nagy balhé – Hétvégi bevétel: 20,2 millió forint. Nézőszám: 14 962. Összbevétel: 333,2 millió forint.
4. Kung Fu Panda 3 – Hétvégi bevétel: 16,5 millió forint. Nézőszám: 12 301. Összbevétel: 156,4 millió forint.
5. Eddie, a sas – Hétvégi bevétel: 10,0 millió forint. Nézőszám: 6 768. Összbevétel: 10,0 millió forint.
6. Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma – Hétvégi bevétel: 5,445 millió forint. Nézőszám: 3 727. Összbevétel: 105,2 millió forint.
7. A beavatott-sorozat: A hűséges – Hétvégi bevétel: 5,405 millió forint. Nézőszám: 3 749. Összbevétel: 113,5 millió forint.
8. Deadpool – Hétvégi bevétel: 4,3 millió forint. Nézőszám: 2 931. Összbevétel: 585,4 millió forint.
9. Momentum – Hétvégi bevétel: 4,1 millió forint. Nézőszám: 2 704. Összbevétel: 4,1 millió forint.
10. Nagyfater elszabadul – Hétvégi bevétel: 3,0 millió forint. Nézőszám: 2 703. Összbevétel: 479,3 millió forint.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik