Kultúra

Bundestag-elnök: Kertész hangot adott a holokauszt áldozatainak

Ez a hang túléli halálát - írta Norbert Lammert, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa táviratában kiemelte, hogy Kertész Imre halálával a világ egy kiemelkedő írót veszített el, és “mi (németek) elveszítettünk egy rendkívüli személyiséget, akinek a demokratikus Németország iránti támogató figyelme – a nemzetiszocialista terroruralom idején szerzett rettenetes tapasztalatai után – az emberi nagyság csodálatra méltó jele” volt.

A Bundestag elnöke egy Kertész Imre-interjúból idézve hozzátette, hogy az író nyelvet keresett a totalitarizmus leírására, “egy nyelvet, amely megmutatja, hogy miként őrlődik fel az ember egy mechanizmusban és miként változik meg ezáltal annyira, hogy már rá sem ismer magára és életére”. Kertész Imre megtalálta ezt a nyelvet, amit a Bundestagban a nemzetiszocializmus áldozatainak emléknapján 2007-ben elmondott ünnepi beszéde is “lenyűgözően” megmutatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik