Kultúra

A világ leghíresebb pókja egy ébresztőórával folytatott kilátástalan harcot

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2016. 03. 25. 19:43

Már évtizedekkel az IKEA-majom és a mémmé vált macskák előtt is az állatok, valamint a hírességek magánéletéről szóló pletykák voltak az olvasókat leginkább vonzó anyagok. Most ennek egy klasszikus példáját mutatjuk be – az ébresztőórába szorult kétségbeesett pók váratlanul nagy vihart kavart történetét.

1932. november 20-ának reggelén az ohiói Barberton Parker sugárútjának egyik házában élő Louise Thompson épp csörgő ébresztőóráját szerette volna elhallgattatni, mikor egy apró, mozgó fekete pontot vett észre a számlapon.

Azonnal riasztotta férjét, Cyrilt, hogy együtt tehessenek pontot a rejtély végére. Néhány pillanat alatt meggyőződtek róla, hogy rejtélyes módon egy apró pók szorult az óra üvege és számlapja közé, és az óra-, valamint percmutatók közé próbált hálót szőni. Az persze a percmutató ugrásakor elszakadt, de a kis pók nem adta fel, hanem újrakezdte a munkát.

A háló persze másodszorra is kiszakadt, de a pók egyszerűen nem bírt leállni, így következő, valamint az azt követő napon is folytatta a kilátástalannak tűnő munkát.

A házaspárnak eszébe sem jutott megmenteni a szerencsétlen pókot, hanem inkább a szomszédaiknak is megmutatták, akik persze továbbadták a hírt, így lassan megjelentek az első kíváncsi idegenek is, akik látni szerették volna a szerencsétlen állatot. Az eset két héttel később jutott el az első újságíróhoz, aki december 7-én élőben is szemügyre vehette a leküzdhetetlen akadállyal harcoló, rejtélyes módon immár sokszorosára nőtt pókot, majd megjelentek az első cikkek, sőt, sokan naponta jelentkeztek a fejleményekkel.

December 9-én a clevelandi Természettudományi Múzeum igazgatója, Harold Madison is nyilatkozott a témában, aki úgy gondolta, hogy a pók nem az órában nőtt nagyra, sőt, a házaspár valószínűleg csak az egyik utódját látta az első napon, a szülő pedig valószínűleg az utódai, valamint párja elfogyasztásából nyeri az energiáját.

A média szemében a történet ettől csak még fontosabb lett, hiszen az percmutatóval harcoló, mindig elbukó póknál fényévekkel menőbb egy percmutatóval harcoló, kannibál pók.

Egy újságíró végül még aznap elkérte az órát, és megmutatta azt a University of Akron egyik biológusának, Walter Charles Kraatznak, aki mikroszkópos vizsgálat után meggyőződött kollégája véleményének helyességéről: a számlapon két kör alakú foltot talált, amik erős nagyításban jókora halom tojásoknak tűntek, melyeket a kifejlett példány egy

“kannibalisztikus orgia keretein belül fogyaszt el”

A pók még ekkor is csak a háló szövésére gondolt, és teljesen hidegen hagyta a média figyelme. Néhány órával később azonban megindultak a tüntetések.

Az Akron Humane Society december 10-én kiadott közleményében már pókbebörtönzésről (még ha önbebörtönzés is volt) beszélt, de adtak egy hetet az épp azt tanulmányozó Kraatznak, hogy megvizsgálhassa a pókot, feltéve, ha utána elengedi. Azt persze valószínűnek tartották, hogy a pók elpusztul majd a hideg télben, de még mindig jobb sorsa lett volna, mint tovább szenvedni hagyni a számlap börtönében.

Kraatz persze azonnal választ adott, megjegyezve, hogy a pók nem szenved, hiszen az idegrendszere túl egyszerű ahhoz, hogy ilyen gondolatok egyáltalán megszülessenek benne, és persze az éhhalál sem fenyegeti, hiszen a pókfajok jó része egy egész telet kibír anélkül, hogy bármit is enne, hiszen saját testében felhalmozott tartalékokkal rendelkezik.

Az órát birtokló házaspár természetesen nem szerette volna, ha pókkínzóként hivatkoznak rájuk, így kijelentette, hogy ő már a kezdetektől fogva a pók szabadon engedését támogatja, de nem tett érte semmit, hiszen azért szét kellene szednie az egész órát.


Másnap, december 11-én a hős pók azonban befejezte a harcot, és egy apró, a számlap sarkába szőtt háló alá vonult. Kraatz gyanította, hogy a pók nem halt meg, hanem csak a szokásos téli hibernációra készül, de két napnyi mozdulatlanság után már biztos volt benne, hogy ez nem így van.

December 13-án szétszedték az órát, és meggyőződtek arról, hogy a pók halott.

A hős állatról gyászjelentések egész sora jelent meg, melyek mindegyike megemlékezett róla, hogy három hetes harc után a pók végre győzött, és ennek tudatában távozhatott a túlvilágra, ahol bizonyára egyetlen mozgó percmutató sem vár majd rá.

De miért ment ekkorát a sztori?

A válasz egyértelmű: azért, mert tökéletesen hozta a népmesékre jellemző elemeket, sőt, egyesek Sir Walter Scott egyik történetével vontak párhuzamot, melyben I. Róbert skót király egy barlangban fontolgatja, hogy feladja magát, miközben egy hálóját szőni próbáló, de mindig elbukó pókot figyel. Erről eszébe jut, hogy ő is hányszor elbukott már az angolok ellen, de nem szabad feladnia, így harcba indul ellenük, majd Bannockburnnél 1314-ben úgy felaprítja az angolokat, hogy azzal Skócia megszabadul az angol uralomtól, 1328-ban pedig a northamptoni szerződés által megszilárdul a skót függetlenség.

A pók emelett tökéletes metaforája az idő ellen való küzdelemnek, és a nagy gazdasági világválság (1929-1933) idején is éppen jól jött egy történet, ami leckét ad a kitartásból a sorozatos kudarcok idején.

Információk és fotók: About.com

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.