Kultúra

Három éve még egészen máshogy tervezték a Saul fiát – videó

Előkerült egy ősrégi videó, amelyben a rendező először mesél az azóta világhíressé vált Saul fiáról.

2013 júliusában, egy jeruzsálemi filmes szakmai eseményen, a Jerusalem International Film Lab alatt készült a HVG által most felfedezett felvétel, amelyen Nemes Jeles László és Sipos Gábor a Saul fia filmtervét mutatja be a közönségnek. Sipos elmondja, hogy már másfél éve dolgoznak Lászlóval a projekten, amely ekkor még az S. K. címet viselte. A munkacímnek kettős jelentése volt, egyfelől a filmben ekkor még nem Saul Ausländernek, hanem Saul Kaminskinek hívták a főszereplőt, másfelől ez a rövidítés a film központi témája, a Sonderkommando neve helyett is állhat. Sipos pár szóban elmondja, kik is voltak a sonderesek, majd átadja a szót a rendezőnek.

Nemes a filmről mesélve elmondja, hogy a film két nap alatt játszódik, majd a film azóta megismert történetéről mesél, kiemelve, hogy a viszonylag egyszerű történet lehetőséget ad arra, hogy egy viszonylag radikális rendezési stílusban készíthesse el a filmet. Ezzel a megközelítéssel már a korábbi kisfilmjében, a Türelemben is kísérletezett, a célja pedig az volt, hogy intim viszonyt hozzon létre a film, a főhős és nézője között azáltal, hogy fizikailag csak a főhősre fókuszál. Már itt is láthatóan megvolt a fejében a film vizuális megjelenése: az is, hogy nem fekete-fehérben forgat majd, még ha tompa színeket is tervez, és az a jellegzetesség is, hogy a főszereplő arcán kívül történteket nem mutatják majd, csak a háttérben, homályosan látszanak majd. Majd arról beszél, amit az Oscar-köszönőbeszédben is kiemelt, hogy filmjének lényege az, hogy a legsötétebb órákban is felvillanhat néha egy pici emberi vonás.

A kérdések során később kiderül az is, hogy eredetileg a fiú képével indult volna a film, és hogy ekkor (2013-ban) már három éve kutatták a Sonderkommando témáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik