Kultúra

Deadpoollal még Egyiptom istenei sem bírtak a magyar mozikban

Jól nyitott itthon a mitologikus blockbuster, ám a flúgos mutáns akciófilmjét nem tudta lenyomni. Az Ave, Cézár csak a középmezőnyig jutott.

Hazánkban is folytatódik a Deadpool uralkodása, amely a hétvégén közel 65 millió forintot termelve erősítette meg vezető pozícióját a bevételi lista élén. Mögé másodiknak érkezett meg az év eddigi legborzalmasabb filmje: az Egyiptom istenei, amely 56,4 millióval nyitott, ezáltal könnyedén magához ragadta az ezüstöt a csak 25 milliót összeszedő Hogyan legyünk szinglik? című csajos komédiától.

Az Egyiptom istenei berobbanása hatására leszorult a dobogóról a néhány hete még listavezető Nagyfater elszabadul, amely 23,5 milliót hozott, ám így még épp maga mögött tudta tartani a 21,1 millióval ötödikként debütáló Ave, Cézárt. Egyet rontva 8,1 millióval hatodik lett az Alvin és a mókusok – A mókás menet, míg a hetedik helyen a három pozíciót is veszítő A nagy dobás zárt 7,8 millióval. Nyolcadik lett az ugyancsak hármat bukó, immár Oscar-díjas Spotlight – Egy nyomozás részletei 7,5 millióval, a kilencedikként pedig az analógiába tökéletesen passzoló Norm, az északi végzett 7,1 millióval, amely a legutóbb még hatodik volt. A listát aktuálisan a csupán kettőt rontó A visszatérő zárja 6,9 millióval.

A magyar mozikban egészen a dobogó második fokáig kapaszkodott az amerikai mozikban hatalmasat bukó Egyiptom istenei. Fotó: Lionsgate
A magyar mozikban egészen a dobogó második fokáig kapaszkodott az amerikai mozikban hatalmasat bukó Egyiptom istenei. Fotó: Lionsgate

A múlthéthez képest többé már nem találjuk az elitben a rövid időre visszakapaszkodó, de most megint kieső Star Wars: Az ébredő Erő mellett a múltheti utolsó hely után búcsúzó A fiú című horrort sem. A csütörtöki premierfilmek közül pedig a Willem Dafoe címszereplésével készült Pasolini, a Mennyit ér egy ember? című francia dráma, a Szeleburdi svéd család síel – Rénszarvasok hátán című családi vígjáték és a Test című lengyel dramedy sem termelt eleget ahhoz, hogy a TOP 10 közelébe férkőzhessen.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (február 25. – február 28.):

1. Deadpool – Hétvégi bevétel: 64,8 millió forint. Nézőszám: 46 496. Összbevétel: 449,8 millió forint.
2. Egyiptom istenei – Hétvégi bevétel: 56,4 millió forint. Nézőszám: 36 591. Összbevétel: 56,4 millió forint.
3. Hogyan legyünk szinglik? – Hétvégi bevétel: 24,9 millió forint. Nézőszám: 17 566. Összbevétel: 161,5 millió forint.
4. Nagyfater elszabadul – Hétvégi bevétel: 23,5 millió forint. Nézőszám: 16 094. Összbevétel: 412,2 millió forint.
5. Ave, Cézár – Hétvégi bevétel: 21,1 millió forint. Nézőszám: 14 605. Összbevétel: 21,1 millió forint.
6. Alvin és a mókusok – A mókás menet – Hétvégi bevétel: 8,1 millió forint. Nézőszám: 6 237. Összbevétel: 128,2 millió forint.
7. A nagy dobás – Hétvégi bevétel: 7,8 millió forint. Nézőszám: 5 146. Összbevétel: 86,7 millió forint.
8. Spotlight – Egy nyomozás részletei – Hétvégi bevétel: 7,5 millió forint. Nézőszám: 5 187. Összbevétel: 22,2 millió forint.
9. Norm, az északi – Hétvégi bevétel: 7,1 millió forint. Nézőszám: 5 589. Összbevétel: 38,7 millió forint.
10. A visszatérő – Hétvégi bevétel: 6,9 millió forint. Nézőszám: 4 608. Összbevétel: 286,5 millió forint.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik