Kultúra

Európában hosszú időn át örömmel bontottak ki múmiákat, sőt, jó részüket meg is ették

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2016. 02. 29. 13:06

Európában már a XII. század óta divat volt egyiptomi múmiákat vásárolni, hogy aztán szerencsehozó tárgyakként, a múmiabarna festék gyártásában, vagy épp gyógyszerként (porítva) használják őket különböző bajokra – migrénre, törésekre, epilepsziára, kiütésekre, sőt, pestis ellen –, de az angol gyarmatosításnak köszönhetően az Egyiptom-mánia sosem látott magasságokba emelkedett.

Kicsomagolás

Ezt persze az észak-afrikai ország lakói is kihasználták a turizmus érdekében: a kevésbé ismert ősi lelőhelyeken talált múmiákat a közkedveltebb célpontokra szállították, hogy ezzel is kielégíthessék az érkező európaiak kíváncsiságát. A legkíváncsibb ezek közül minden bizonnyal a kor ismert sebésze, Thomas Pettigrew (1791-1865) volt, aki új szintre emelte az európaiak egyiptomi holtakkal való kapcsolatát. 1834-ben megjelent könyve, a History of Egyptian Mummies (Az egyiptomi múmiák története) óriási siker lett, mivel ügyesen vegyítette a már ismert történelmi tényeket a kor tudományos eredményeivel, de egy jó adag hátborzongató tartalmat is csempészett a lapokra.

by Ann Williams Skelton, after  Henry Room, watercolour, after 1839
Thomas Pettigrew

Pettigrew neve tehetős barátai – mint például Charles Darwin – segítségének köszönhetően egy csapásra ismert lett, a kesztyűjét nem színtiszta angol társaságban levenni undora miatt nem képes férfi pedig a több ezer éves testek mesteri kicsomagolójává vált.

Ugyan korábban is bontottak már ki múmiákat közönség előtt, mégis Pettigrew volt az első, aki ezt egy kerek előadássá szervezte. 1834. január 15-én a Royal College of Surgeons (Királyi Sebészeti Egyetem) egyik termében került sor az első hasonló eseményre, amelyet további több tucat követett.

A férfi célja a kibontott testek minden apró részének pontos mérése volt, hiszen be akarta bizonyítani, hogy az egyiptomiak kaukázusi, és nem afrikai, vagy “negro” eredetűek.

Nem minden bontás ért véget a terveknek megfelelően, sőt, városi legendák kaptak szárnyra az eseményeken tett furcsa felfedezésekről – egy hercegnőről állítólag kicsomagolás után derült ki, hogy férfi, egy másiknak a fejét pedig homokkal töltötték meg.

Támogatóinak száma az ilyen történeteknek köszönhetően tovább nőtt, sőt, egy királyi herceg, Alexander Hamilton megkérte, hogy halála után balzsamozza be a testét.

Pettigrew eleget tett a kérésnek: Az 1852-ben elhunyt herceg végső nyughelye egy néhány évvel korábban, Franciaországban vásárolt egyiptomi szarkofág lett. Teste máig ebben nyugszik.

Napi egy múmia – az orvost távol tartja

A múmiák Európába szivárgása után röviddel a középkor gyógyszerkészítői (ma úgy mondanánk, gátlástalan kuruzslók) úgy gondolták, hogy a múmiák egyes részei különböző betegségek gyógyításában is segítő kezet nyújthatnak, így kezdetét vette egy ötszáz éven át tartó zsákutca, ami valószínűleg elég keveset javíthatott a betegek állapotán.

Ez persze nem mindenképp a gyógyszerészek hibája, hiszen egy szerencsétlen félrefordításról van szó: a kőolajszármazék bitumenre az ókori Perzsiában már – mumia néven – csodaszerként tekintettek, ezt a nézetet pedig a görögök is fenntartották. A szó azonban véletlenül megegyezett az egyiptomiak bebalzsamozott testekre (amik nem tartalmaztak bitument) használt kifejezésével, így a betegek évszázadokon át ok nélkül ették a halottak porát. Kínos.

Röviden: az európaiak évszázadokon át voltaképp kannibálok voltak.

A főleg a XVI. és XVII. századokban népszerű gyógymód követői közt főrendek, nemesek, polgárok, vezető tudósok és papok is szép számmal akadtak – egyes anekdoták szerint I. Ferenc francia király (1515-1547) például sehová sem ment egy üvegcse múmiapor nélkül.

Szakállzuzmó

A mindenféle betegséget gyógyító szereknek fontos része volt a csontpor is, aminek alapjául ír sírokból származó koponyák szolgáltak, de elég borsos ára volt a koponyákon nőtt szakállzuzmónak (más néven faszakáll), amiről még az első magyar nagylexikon, az 1893-1897 közt kiadott Pallas Nagylexikona is megemlékezik:

A vén erdei fák messzire fehérednek tőle, mert derekáról meg a gallyai közül mint fehéres, olykor rőfnyi foszlány vagy szakáll csüng le, nem ritkán az egész fát elborítja. Vánkosba is teszik. Régen Koponya-moha (Muscus vel Usnea cranii humani, seu muscus barbatus) néven officinális volt s különösen a franciák mint babonás szert epilepszia és vérfolyás ellen méregdrágán fizették.Az agytudomány egyik atyja, Thomas Willis gutaütésre például porított koponyát ajánlott csokoládéval. II. Károly angol király (1660-1685) az alkohollal kevert koponyaporra esküdött, ami egyszerűen csak The King’s Drops (A király cseppjei) néven vált ismertté.

Egy idő után persze már nem volt lehetséges egyedül egyiptomi múmiákat használni erre a célra, a sírrablók így már minden sírra veszélyt jelentettek, hiszen a vásárlók úgysem fogják látni a különbséget.

A múmiabontások, a festékalapanyagként és a gyógyszerként való használat a XIX. század végére szerencsére lassan eltűntek, de minden bizonnyal felbecsülhetetlen értékű ékszerek, díszek és műalkotások vesztek el az elmúlt évszázadok ma egyszerűen csak barbárként tekintett tudósainak, kalandorainak és az őket kiszolgáló sírrablóknak köszönhetően.

A fotók és információk főbb forrásai: Nate Maas, Atlas Obscura, Paul Dominique Philippoteaux: Examination d’Une Momie, Travelers in the Middle East Archive és az Oddly Historical
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.