dog running fast in the snow
Kultúra

Skót juhászkutyák faltak föl embereket

24.hu
24.hu

2016. 02. 28. 11:34

Egy nap Vancouver népe arra ébred, illetve inkább azt tapasztalja, hogy senki, vagyis szinte senki nem aludt előző éjjel. Sci-fi a Matiné.
Korábban a témában:

18. nap: Szavak

A szavak célja a gondolatok elrejtése

 

Egyre nehezebb megkülönböztetni az élőket a holtaktól. A megmaradt Felébredettek legnagyobb része kiterülve fekszik a Vesszőfutás utca aszfaltján, hat emelettel az erkélyem alatt. Minden, ami odalent van, eltúlzott gesztus: oldalra nyakló fejek, kilógó nyelvek, dugóhúzó által vájt lyuknak tűnő szájak. Akik még mozgásképesek, azok merev pályákon tántorognak körbe-körbe, és a levegőt karmolásszák. Mások olyan mozdulatlanul ülnek a törmelékek között, mintha próbababák lennének, és égő tekintettel merednek fel rám.

Tegnap éjjel megint feláldoztak egy Alvót, egy szerencsétlen fickót bőrszandálban, aki most ott látható véres gumikötéllel egy lámpaoszlophoz kötözve az utca túloldalán. A fejét, mint az összes többiét, neki is savanyúcukorka-sárgára festették.

És ha már a színeknél tartunk, a Kék Admirálisnak nyoma sincs ma este: a letépett ajtókból és szemétté kalapált hulladékgyűjtőkből összeeszkábált rozoga pódiuma üres. Az Admirális és az emberei egy darabig úgy kezeltek, mintha próféta lennék, de mindig is tudtam, hogy ez nem fog sokáig tartani. Odalent családi kiszerelésben teremnek a próféták: amiben hiányt szenvedünk, azok a hívek. Az egész arra emlékeztet, ami a költőkkel történt ez előtt – arra, amikor az olvasótáborhoz képest nagyjából tízszeres túlkínálatban voltak azon érzékeny lelkek, akik irodalmi folyóiratok rendelkezésére bocsátották műveiket. Mindenki hallatni akarta a hangját; a többiek meghallgatása senkit nem izgatott túlzottan.

Vannak dolgok, amelyek nem változnak. Lehet, hogy igazából semmi nem változott.

Mit látok még? Fejüket mélyen lesunyó kutyák falkáit, amelyek az események peremén garázdálkodnak. Őszinte sajnálattal kell közölnöm, hogy a hosszú ideje fennálló kutya-ember szövetség végzetes törést szenvedett – erről az Elveszett Lagúna partjain szerteszórt megrágott csontok és összetapadt hajcsomók tanúskodnak. Persze ez szomorú, ugyanakkor ezekről a jól táplált skót juhászkutyákról és német juhászokról nem éppen a nosztalgikus vágyakozás sugárzik a csont alakú, növényi eredetű jutalomfalatkák vagy a szembefordítható hüvelykujjú főemlősök által biztosított hasvakargatások iránt, miközben pofájukat nyalogatva bóklásznak a környéken. Egyébként sem ők tehetnek az egészről. Mi rúgtuk fel az együttműködési megállapodást.

A Felébredettek kiszúrnak, és a tömeg rovarzümmögése felerősödik. Olyan vagyok, mint egy rocksztár! Kezek a magasba, pusztán a régi szép idők kedvéért, és az utca elnémul. Pár másodpercig ebben a pózban maradok, majd hagyom lehullani a karom – és a kísértetházi üvöltözés mintegy végszóra ismét megindul.

Biztos vagyok benne, hogy ez az egész nagyon szörnyűnek tűnik, kedves képzeletbeli olvasóm, de – és erről valószínűleg meglepetéssel értesülsz – én azon a véleményen vagyok, hogy bár most elég rosszul állnak a dolgok, régebben sem álltak jobban. A Nód csak annyiban változtatott rajtuk, hogy a fájdalom olvadt bolygómagja, amelynek fortyogását korábban békés mosolyunk rejtette, most felszínre tört. Ó, mennyire fetisizáltuk és differenciáltuk régebben az érzelmeinket. Harag! Gyűlölet! Éhség! Büszkeség! Irigység! Becsvágy! Bujaság! Mindenre volt valami szavunk.

De az érzelmeknek az a tarka kavalkádja átverés volt. Mindig is a fájdalomról szólt minden. A harag fájdalom, a gyűlölet fájdalom, a büszkeség fájdalom, a bujaság fájdalom. Most csak annyi változott, hogy míg régebben a fájdalom megengedhette magának azt a luxust, hogy allűröket tápláljon és jelmezbálosat játszhasson, most ott áll a Vesszőfutás utca sarkán reszketve és pőrén.

És mi a helyzet a Szerelemmel – az alfánkkal és ómegánkkal, a pornográfiánkkal és a legnemesebb érzelmünkkel? A múltban valamiféle különleges és támadhatatlan dologként emeltük piedesztálra a szerelmet, magánéletünk azon elemeként, amelyről úgy hittük, hogy egy szempillantás alatt megtisztít minket az összes pitiáner kis vétkünktől. Mindent tromfoló aduászként kezeltük, általános amnesztiaként vagy valami ilyesmiként. De, mint kiderült, a szerelem nem ment minket fel semmi alól – a szerelem ott áll börtönünk ablaka alatt, és véget nem érő gyertyás virrasztást tart értünk. Szóval, a szerelem? Igen, a szerelem is fájdalom volt. Legfőképpen a szerelem volt az.

Úgyhogy a gondolatmenetet követve felmerülhet bennünk a kérdés: mi nem fájdalom? Ott állok az erkélyemen, miközben ez a kérdés a magasba emelkedik, és felgomolyog Vancouver égboltjára, ahol mozdulatlanul lebegni kezd, miközben egyetlen leheletnyi szellő sem támad, amely elfújhatná. A narancssárga nap, amit elmosódottá és hatalmassá változtatott a korábban Seattle-nek nevezett több millió négyzetkilométernyi porfelhő, lassan ereszkedik lefelé az English Bay öblébe. Szinte hallom a saját sziszegésemet, miközben a nap, talán az utolsó napunk, kioltja magát. Közvetlenül az utca túloldalán, a Démonparkban egy csapat hatalmas kék kócsag hintázik néhány túlterhelt cédruságon. Az, ahogyan a madarakra gondolunk, sokatmondó: a szemkivájó holló, bölömbika, halálmadár. Ezektől biztosan féltek az őseink. A madarak lecsipegetik a csontokat, és felisszák a szemfenékvizet. Lehet, hogy arra emlékeztették elődeinket, hogy ők maguk is nemsokára csontokká válnak. A járdán totyogó galambok látványa kísértetiesnek tűnik; nekem soha nem sikerült túltennem magam a kezeknek ezen a hiányán.

Mögöttem a lépcsőház fulladozik az ötvenlakásnyi bútortól: a konyhai mosogatókon kívül minden odakerült. Az épület megemelkedett gyomorsavszintjének előállítása többnapnyi kemény munkámba került, de ez biztosított nekem és Zoënak még egy kis időt. Viszont tegnap reggel óta recsegéseket és csattanásokat hallok a lejjebb található emeletekről. Meglehetősen biztos vagyok abban, hogy a blemmük felfelé fúrják magukat. Fehér vakondok, akik lebontják a mennyezetet, és újabb szinteket fedeznek fel. Tiszta Escher. Most három emelettel lehetnek alattam? Kettővel?

És ha már Escherről van szó, érdemes megemlíteni ezt az érdekességet: a képzőművészeknek igaza volt, szó szerint végig igazuk volt. A mögött, amit régebben „valóság”-nak neveztünk, mindig ott bujkált egy escheri, egy boschi, egy munchi tény – a szörnyűségek nyüzsgő, absztrakt zűrzavara, amely csak arra várt, hogy végre felforduljon a civilizáció köve, és előbukkanhasson alóla. Ki gondolta volna, hogy a fantázia legmeredekebb kötéltánca maga a régi világ volt, a bevásárlóközpontoknak és a médiának az a látszólag unalmas egyvelege, amely nem egészen egy hónappal ezelőtt omlott össze? Ki gondolta volna, hogy a legvadabb képzelőerővel a Starbuck’s pultosai, az általános iskolai tanárok és a pizzafutárok rendelkeznek? Hacsak egyszer is megálltunk volna elgondolkozni ezen, akkor nyilvánvaló lett volna. Ha egy futó pillantást vetünk Afrikára a Szaharától délre, akkor ráébredtünk volna, hogy a mi kivételezett világunk elég ingatag egy képződmény, és a pereme folyamatosan parázslik.

De senki nem állt meg elgondolkozni ezen.

Jézusom, millióféleképpen belefáradtam már ebbe. Immár hetek óta bámuljuk egymás szeme fehérjét a Felébredettekkel – és nem jutunk semmire. De nincs ezzel semmi baj. Tényleg nem bánom. Amúgy is eljutottam már nagyjából arra a pontra, hogy kész legyek feladni az egészet.

De mi legyen a szegény néma Zoëval, aki már el is aludt a vendégszobában a Tanyától kapott játék grizzlymackót szorongatva? Lehet, hogy nekem elegem van ebből az egész szánalmas emberi komédiából, de még így is szeretném, ha ő életben maradhatna. Szeretném, ha valami, amit Tanya szeretett, tovább élne. De próbáljuk csak ezt elmagyarázni azoknak a nyúzott arcoknak odalent, akik frissen érkeztek az éjszakai műszakba, zsebük legmélyén az álmatlanság combjukat perzselő napjával.

Mi lesz Zoëval? Mi lesz a gyermekkel?

Adrian Barnes: Álmatlanok

Fordította: Farkas Veronika

Agave Könyvek, 2014

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Na jó, de ki nyeri az Oscart?
Négy hónapig készült szexjelenet is versenyez az idei Oscarért