Saul fia és a versenytársak
Kezdjük a lényeggel, legalábbis a mi szempontunkból: teljesen egyértelmű, hogy a magyar nézők számára a legjobb idegen nyelvű film kategóriája lesz a legizgalmasabb. A Golden Globe-on a csodás Helen Mirren olvasztotta el a szívünket, amikor még a név kimondása előtt leleplezte, hogy a Saul nyert: kiemelte ugyanis, hogy örül az eredménynek, mert ennek az országnak még sosem volt Aranyglóbusza. Hogy az Oscaron mely díjakat ki adja át, azt előre nem tudjuk, de mindegy is, a Saul győzelmének még egy mondandójába belekavarodott John Travoltától is örülnénk.
A Saulnak egyébként komoly esélye van, hadd ne dobálózzak százalékokkal, de mind nyilvánosság, szakmai és közönségreakciók, mind hype szempontjából Nemes Jeleséknek áll a zászló. Pedig szép a mezőny. Itt van a dánok Egy háború című mozija az afganisztáni harcok emberi vonatkozásairól, ami már csak témájában is lehetne ugyan díjesélyes, viszont a filmnek igen visszafogott nyilvánossága volt, és az Akadémia tagjai pont nem azok az emberek, akik rejtett gyöngyszemeket szoktak díjazni. Ugyanez a helyzet A sivatagon át című jordániai produkcióval: az első világháborús coming-of-age történet nem tudott betörni a nemzetközi érdeklődés homlokterébe.
A kígyó ölelése már erősebb versenytárs, ám Kolumbia amazóniai sámántörténete helyett a Saul igazi riválisa a Mustang című török mozi lehet. A kényszerházasságokba kényszerített lánytestvérek története fontos is, és a megvalósítás is gyönyörűen emberi és érzékeny lett, ám még így is komoly meglepetés lenne, ha elhozná az Oscart a Saul fia elől. És milyen csodás is ez: végre a téma mindkét oldalán állást foglalók örülhetnek: az emberek nagyobb fele szimplán a film sikerének örül majd, míg a konzumnácik zsidózhatnak egy jólesőt, hogy lám, a cionisták ezt is elintézték.
#OscarsSoWhite botrány
Az idei Oscar kapcsán ez volt az abszolút vezető téma: miután sorozatban második éve sikerül az Akadémiának úgy osztani a jelöléseket, hogy a főkategóriákban egyetlen feketét se nomináltak. Oké, cserébe a rendezői díjat esélyesen egy mexikói fogja elvinni sorozatban másodjára, Alejandro González Iñárritu tavaly a Birdmannel tarolt, idén pedig A visszatérő kapcsán remélhetőleg Leo is neki lesz hálás az első Oscarjaért.
Persze szomorú, hogy a Netflix remek mozija, a Beasts Of No Nation, és annak főszereplője, Idris Elba vagy a Straight Outta Compton című rapfilm nem kapott jelölést, miközben befért azért néhány erősen túlhájpolt mozi és színész, de a színesbőrű jelöltek kimaradása jóval összetettebb kérdés annál, mint ahogy néhányan nagy bölcsen kezelik – kb. „miért nem csináltak jobb filmeket?” –, minthogy inkább a számszaki esélyekkel van itt gond. Nem azért kellene valakit jelölni, nyilván, mert fekete, fehér, okkersárga, hupikék vagy püspöklila, hanem mert jó filmben jó munkát végzett, amit viszonylag nehéz úgy, hogy nem indul egyenlő esélyekkel. Hollywood filmjeinek „fehérre mosottsága” – angolban whitewashing – sokkal nagyobb léptékű problémákra hívja fel a figyelmet: egyszerűen a vászonra került történetekben nem láthatunk annyi elnyomott és/vagy kisebbségi csoportok képviselő karaktert, amennyi ezen csoportok aránya a valós társadalomban. Magyarán: a világon van kicsivel több nő, mint férfi, a filmeken mégis döntő többségben férfiak a főszereplők, ugyanígy az amerikai populációban igen hangsúlyosan jelen lévő latinók, ázsaiak vagy feketék sem számarányuknak megfelelő jelenlétet kapnak a vásznon.
Én már előre várom, hogy a botrányt hányszor és milyen módokon fogják pellengérre állítani, kifigurázni és kritizálni a gálán. Tavaly Neil Patrick Harris sem hagyta ki, hogy már a nyitó mondatában beszóljon, amikor is köszöntötte Hollywood legjobbjait és legfehérebbjeit, idén pedig ennek többszörösére számítok, pláne, hogy Chris Rock, az idei házigazda egyfelől maga is fekete, másfelől sosem riadt vissza a necces poénoktól.
Furcsa jelöltek
Időzzünk el annál a zavarba ejtő ténynél egy kicsit, hogy A szürke ötven árnyalata Oscar-jelölt. Oké, csak egy betétdallal, de mégis. A The Weekend nótája ugyan valóban klassz, de az Ifjúság Simple Songja, Lady Gaga epikus nemi erőszak-témájú nótája, a Til It Happens To You, vagy az aktuális Bond-nóta, a Writing’s On The Wall nagy eséllyel viszi előle a szobrot, a Golden Globe-ot például ez utóbbi nyerte.
Sylvester Stallone Oscar-esélye sem olyasmi, amire nagyon sokan számítottak, legalábbis addig, amíg a Creed: Apollo fia mozikba nem került, mert onnantól megindult a szuperlatívusz-áradat, kollégánk is szerette a filmet, benne pedig Sly valóban kimagaslót alakított. El is hozta a férfi mellékszereplőnek járó Golden Globe-ot, hogy az Oscart osztó Akadémia frakkos sznobériájába belefér-e egy akciósztár díjazása, azt pedig vasárnap éjjel meglátjuk.
A jelöltek legfurcsábbikát mégis az animációs filmek kategóriájában találjuk: az Anomalisa című, felnőtteknek szóló, melankolikusan szép stop-motion bábanimációt. A film irtózatos munkával készült, minthogy a szereplő szilikonbábokat és a környezetüket képkockáról képkockára töredékmilliméterenként kellett mozgatni és fényképezni, így napi tízórányi munkával mintegy két és fél másodpercnyi (!) hasznos felvétel készült a filmből. Így esett az is, hogy a filmbeli szexjelenet több mint négy hónapon át készült – erről itt írtunk bővebben. Az Anomalisa további különlegessége, hogy büdzséje egy részét a Kickstarteren, közösségi finanszírozással szedték össze. A kategóriában ez az egyetlen reális ellenfele a briliáns Agymanóknak, bár nagy az esély, hogy ez utóbbi el is viszi majd a díjat, mégis örömteli, hogy egy ilyen különleges projekt, mint az Anomalisa megkapja a neki kijáró figyelmet.
DiCaprio és a medve
Az OscarsSoWhite-ügyön és a Saul fián kívül ez itt a kérdés: meglesz-e Leónak végre az az oly rég kiérdemelt Oscar? Égek a kíváncsiságtól, hogy vajon az Akadémiát elhülyítette-e a vásári színészkedés, amit Eddie Redmayne folytatott le idén a bűnrossz A dán lányban – mert ő az egyetlen nagy esélyes Leóval szemben. Hiába van itt a klasszikusan oscaros Trumbo főszerepével Bryan Cranston, a remekül sikerül Steve Jobs-filmmel Michael Fassbender, vagy a már megint irtózatos erőforrások bevetésével megmentett Matt Damon, ez a kategória mégis Redmayne és DiCaprio harcáról szól majd.
Már amennyiben harcnak lehet nevezni egy ilyen egyértelmű helyzetet. Nem a nyershús-rágcsálás vagy a fagyoskodás miatt, de akinek nem egyértelmű, hogy Leonardo DiCaprio színészi teljesítménye úgy aránylik Eddie Redmayne-éhez, mint a nap fénye a 45-ös halogén izzóéhoz, az alighanem háttal ült a moziban. Mindemellett pedig azért is nagyon drukkolok Leónak, mert borzasztó kíváncsi vagyok, hogy ha nyer, milyen szöveggel veszi majd át: elegáns lesz, decens és komoly, megragadja a lehetőséget valamely neki fontos ügy, pl. a környezetvédelem megemlítésére, vagy lesz benne annyi arc, hogy poénra vegye a figurát és rájátsszon a sorsára. Ez utóbbi húzással egy életre beleszeretne mindenki.
Ezen kívül, amire figyelni lesz érdemes, az egyebek mellett Jennifer Lawrence, aki minden évben alakít valami fergeteges ökörködést, olyan, mint a takarékpénztár, útba esik jövet-menet. Szintén várható néhány imádni való pillanat az idei szezon kiskedvencétől, A szoba című briliáns mozi gyerekszínészétől, a tízéves Jacob Tremblay-től, aki ifjú kora ellenére egyfelől őstehetség – A szobát pedig csak azok nézzék meg, akik szépséget és zsenialitást egy helyütt akarnak látni – másfelől pedig olyan cukiságokkal lopja be magát az emberek szívébe, mint a haláli köszönőszövegek díjátadókon, vagy ahogy halál lazán pózol a nagyokkal. Érdemes lesz figyelni rá nemcsak a holnapi gálán, hanem karrierje során is.
Az Oscar-gála magyar idő szerint hétfő hajnal 1-kor kezdődik majd a vörös szőnyeges bevonulással, ráadásul idén megússzuk az online streamekkel bénázást is, a Saul fia okán a közmédia ugyanis élőben közvetíti a gálát, 0:20-tól a Duna TV-n. Mi is élőzünk majd, lesz sok háttér meg viccelődés, tartsatok velünk!
