Kultúra

Parno Graszt: egy jót muzsikálunk, aztán majd elválik

Borovitz Tamás
Vincze Miklós
Borovitz Tamás, Vincze Miklós

2016. 02. 27. 15:55

Oláh József zenekarvezető-énekes-tamburással és a zenekar menedzserével, László Sándorral beszélgettünk a Parno Graszt esélyeiről, és arról, hogyan hatott a paszabi muzsikusok életére A Dal.

Korábban a témában:

Már nem szédültök a fényben?

OJ: Szerintem még ötven év után is fogunk. Nem lehet megszokni, ez nem a mi komfortzónánk. Megvan még a szédülés, az izgalom, az adrenalin – és már nem is fog soha elmúlni. És nem csak A Dalban: ha nagyobb helyeken lép fel a zenekar – mondjuk a Szigeten –, nekem akkor is megvan a gyomorgörcs. Kell hozzá legalább két dal, hogy elmúljon – a Dalban viszont összesen van három percünk. Persze ez is a verseny lényege: ennyi idő alatt kell megmutatni, mire vagyunk képesek, és hogy érdemesek vagyunk-e arra, hogy képviseljük Magyarországot.

LS: Nincsenek hozzászokva a tévéstúdiós körülményekhez. Ők koncertező zenekar, akik végig kommunikálnak a közönséggel.

És nyilván a fél-playback is zavaró lehet.

OJ: Nagyon. Ha meghallgatjátok egy koncertünket, ott végig improvizálunk. Ha öt fellépést megnéztek, az mind teljesen más. Itt viszont nem azt csinálok a hangszeremmel, amit akarok, nincs az, hogy virgázok, vagy ha nem akarok énekelni, akkor tamburázok.

Ha a karriereteket végignézzük az amerikai turnétól a BBC-s filmig, elég sok a kiemelkedő momentum. Mit tudott ehhez hozzátenni A Dal? Most jött el itthon az a pont, hogy az utcán az emberek felismernek, és mondják, hogy „jé, nézd már, ott az a fickó a tévéből”?

OJ: Persze, múltkor is a fürdőben voltunk, és sorra jöttek oda a palik meg a csajok. De ami ennél fontosabb: rengeteg szívmelengető, támogató e-mailt kapunk. A napokban Amerikából jött üzenet, egy 1956-ban kiment magyartól, azt írja, hogy a dalunk hatására ugyanazokat az érzéseket élte most át, mint gyerekkorában. 

LS: Aztán írt egy amerikai ember, hogy a nagyszülei 100 éve vándoroltak ki Amerikába, és a Parno Graszt-szám őt rájuk emlékezteti. Hihetetlen érzéseket vált ki a dal.

OJ: De a legdurvább, hogy kaptunk egy videót egy héthónapos gyerekről, aki ült a babakocsiban, sírt, nyöszörgött, majd bekapcsolták neki a számunkat, amitől pillanatok alatt lenyugodott, a második körre pedig már el is aludt. Állítólag bármi baja van, erre a dalra mindig pillanatok alatt megnyugszik.  Meghódítottuk a héthónapos korosztályt!

Fotó: Berecz Valter

Mi az, amit még megváltoztatott A Dal?

OJ: Külföldön szerencsére eddig is viszonylag ismertek voltunk, de az biztos, hogy Magyarországon a zenekar életében ez a legeslegnagyobb dolog, ami történhetett. Sikerült olyan emberekhez is eljuttatni a zenénket, akikhez soha nem sikerült volna. Ezzel a számmal bejutottunk sok embernek a kis zenei kultúrájába, ez kíváncsivá tette őket, és azóta a többi dalunkat is kezdik megismerni.

A koncertek vagy a koncertekre látogatók számára is hatással lehet?

LS: A felkérések száma láthatóan megsokszorozódott. A koncertlátogatókat még ugye nem tudjuk, mert még tart a verseny, de biztos, hogy arra is hatással lesz. Egy-két fellépésünk volt A Dal kezdete óta, és sokan már úgy jöttek el, hogy csak a Már nem szédülök-öt ismerték, és szerették volna élőben is meghallgatni.

OJ: Megugrott a Facebook-rajongók száma is. Az asszonyt meg kellett kérnem, hogy válaszolgasson a levelekre, mert nem tudok állandóan a gépnél ülni. Persze érkeznek ilyen levelek is, hogy „Szia, Bori vagyok, ismerkednék”. Az azért kínos.

És erre a feleséged?

OJ: Frappánsan válaszol: megírja a nevemben, hogy „van egy gyönyörű feleségem és két gyerekem”.

Fotó: Berecz Valter

Kell moderálni a Facebook-oldalatokat? Betámadnak néha csúnya emberek?

LS: Nem kell. Persze, akadnak rasszista kommentek, de száz üzenetből maximum egy ilyen van.

OJ: Szerintem sokaknak a zenénk által megváltozott a cigányságról alkotott véleménye. Ez a személyes tapasztalatom: már régen is ismertem olyan embert, aki ha cigányt látott, átment az utca túloldalára, és azután, hogy megismerte a Parno Grasztot, már rendszeresen átjárt hozzánk, anyám főzött neki paprikás krumplit.

Mit gondoltok az esélyeitekről A Dalban?

OJ: Úgy döntöttünk, hogy azzal, hogy itt vagyunk, már győztünk. Elértük, amit akartunk. Innentől kezdve szeretnénk jól érezni magunkat. Egy jót muzsikálni, szívből, igazán. Aztán majd elválik. Persze, eljátszunk a gondolattal: mi van, ha mi nyerjük meg, mi van, ha mi jutunk ki? Akár ez is megtörténhet.

Fotó: Berecz Valter

És Stockholmban?

OJ: A napokban az interneten végignéztünk néhány régebbi Eurovízió-döntőt. Meglepődtünk, hogy minden dal áriás volt, csillogott, zúgott. Aztán a rengeteg egyforma szám után rákattintottunk a szakállas nénire, meg a ByeAlexre, és ezeknél – függetlenül attól, hogy jó vagy nem – azt éreztük, hogy más, mint a többi. Ilyen alapon nekünk is lehet esélyünk – merthogy teljesen mást vinnénk oda, mint ami a megszokott, mint amit várnak.

LS: Kétfajta szélsőséges vélemény létezik: az egyik, hogy Eurovízió-kompatibilis dalt kell vinni, mint amilyen André, Kállay-Saunders, Freddie száma. A másik szerint el kéne ettől szakadni. Abban a mezőnyben úgysem tudunk versenyezni, mert úgyis valamelyik nyugat-európai nyer majd. Ezért én azt gondolom, hogy Magyarországnak nagyobb esélye lenne, ha valamilyen alternatívabb produkciót tud bemutatni. És a Parno Graszt az. Nagyon magyar, nagyon elüt az ottani dolgoktól, és persze lehet, hogy bukás lenne belőle, de az is lehet, hogy felfigyelnének ránk. És van még egy fontos tényező: az európai döntőben itthonról nem lehet majd szavazni a magyar produkcióra, csak külföldről. Márpedig a Parno Graszt rengeteg európai turnén van túl, ismerik Németországtól Franciaországig, így onnan is érkezhetnének a szavazatok. Ha a magyar döntőben bekerülünk a legjobb négy közé, akkor már a közönség kezében lesz a döntés, és onnantól minden elképzelhető.

Fotó: Berecz Valter

Függetlenül attól, hogy mit hoz a döntő: mi lesz A Dal után?

OJ: Megyünk Franciaországba kedves barátainkhoz, a Latcho Drom zenekarhoz. Érik egy új lemez, és szeretném már rendbe pakolni ezt az AC/DC-feldolgozást. Frenreisz Károly már nagyon kíváncsi rá.

Kinek az ötlete volt a József Attila-vers feldolgozása?

OJ: Egy másik projekt kapcsán egy fülöp-szigeteki lány ihletett meg minket, akivel a mai napig együtt dolgozunk. Ahhoz, hogy igazán magyarok legyünk a hazánkban, ahhoz néha kell az is, hogy József Attilához hasonló nagy emberek műveihez is hozzányúljunk.

A döntő néhány óra múlva lesz. Akartok üzenni bárkinek bármit?

OJ: Szeretnénk köszönetet mondani a táncosainknak, Demarcsek Zsuzsának és Demarcsek Györgynek, akik amellett, hogy a koreográfusokként segítettek minket, még anyánk és apánk is voltak a versenyben. Köszönet jár a művészeti iskolásoknak, a háttérnek használt festményért Ritók Nóráéknak, valamint Makány Mártának és a stylistoknak. És persze mindent köszönünk a rajongóknak!

Legfrissebb videó mutasd mind

Gyerekek a porond körül
Kacagtató Ryan Reynolds és Hugh Jackman interjúja