Kultúra

Tom Hardy visszatér a halálból, hogy új életet kezdjen

Előzetest kapott az Oscar-jelölt színész és Ridley Scott minisorozata: a Taboo, amelyben Hardy egy veszélyes alakot fog játszani.

Még tavaly novemberben jelentette be a BBC és az FX párosa, hogy Ridley Scott és Tom Hardy produceri bábáskodásával kosztümös drámasorozatot indítanak Taboo címmel, amelyben a főszerepet az időközben A visszatérőben nyújtott alakításáért Oscarra jelölt Hardy fogja játszani. Tavaly aztán beindultak a munkálatok és most megjelent a nyolc epizódosra tervezett produkció első előzetese, amely egy színvonalas és izgalmas szériát ígér, melynek sztoriját Tom Hardy az édesapjával, Edward “Chips” Hardy-val közösen írta.

A Taboo cselekménye 1813-ban játszódik és egy James Delaney nevű brit kalandor körül forog, aki miután megtudja, hogy meghalt az apja, visszatér Afrikából Nagy-Britanniába, hogy átvegye a családja kereskedelmi vállalatának irányítását. Csakhogy Jamest ekkor már évek óta halottnak hiszik és a feltűnése keresztül húzza azoknak a nagy hatalmú üzletembereknek a számításait, akik maguknak akarják megkaparintani az apja birodalmát, ezért összefognak az örökös ellen, hogy eltávolítsák őt az útból. Azzal azonban nem számolnak az ármánykodók, hogy a sokat látott és mindenre elszánt James képes elmenni akár a végsőkig is azért, hogy az övé legyen mindaz, amely jog szerint megilleti. A Taboo várhatóan az év második felében fog debütálni az FX amerikai csatornáján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik